Kovács László egy éremmel kiegyezne

2013. 05. 31. 12:05
Kovács László egy éremmel kiegyezne

Már elutazott Minszkbe,az elit Európa-bajnokságra helyszínére, a magyar felnőtt amatőr ökölvívó válogatott.

Minszk sok szempontból korszakhatárt jelöl a sportágban: ez lesz az utolsó, még fejvédős Európa-bajnokság - az őszi, almati világbajnokságon már csupasz fejjel bunyóznak a versenyzők -, viszont a pontozás már nem géppel történik, hanem a profiknál megszokott, menetenkénti tízpontos szisztéma szerint, és lesz kiemelés is, melynek alapját az AIBA világranglistája képezi. 

A hangulat kiváló volt az utolsó tatai edzésen, amit az is emelt, hogy a huszonnegyedik születésnapját ünneplő Ungvári István egy doboz minőségi bonbonnal és néhány palack pezsgővel traktálta versenyzőtársait és a szakmai stáb tagjait.

Mielőtt bárki is rémülten a fejéhez kapna ("Jézusmária, piásan edzettek a srácok?'), sietünk eloszlatni egy félreértést: a pezsgő alkoholmentes kölyökpezsgő volt. A tréninget Kovács László szövetségi kapitány vezette, aki esélylatolgatásra is vállalkozott.

"Egy éremmel már elégedett lennék, ha pedig kettőt szereznénk, az hatalmas bravúrnak számítana - mondta a kapitány. - Valójában a Varga Miklós, Bacskai Balázs, Harcsa Zoltán triótól várható éremszerzés, de régi igazság, hogy a esélyeknek csak a fele szokott valóra válni, ezért lennék elégedett egy-két medáliával. Az öthetes közvetlen Európa-bajnoki felkészülésünk jól sikerült, mindenki megfelelő formában várja a csütörtöki elutazást, sőt, egyik-másik versenyzőnk egyenesen kirobbanó formának örvend, de babonából inkább nem említenék neveket. Úgyis minden a minszki szorítóban dől el."

Szántó Imre mesteredző védencével, a kispesti Harcsa Zoltánnal, a szingapúri ifjúsági olimpia bronzérmesével, a londoni felnőtt játékok ötödik helyezettjével iskolázott. 

"Jómagam is a kapitány által felsorolt három versenyzőt tartom éremre esélyesnek - mondta. - Tanítványomról annyit, hogy még csak 21 éves, és ebben a súlycsoportban, a 75 kilóban nagyokat ütnek, szóval, nehéz jóslásra vállalkozni. Tisztességesen felkészültünk, remélem, ennek meglesz az eredménye."

Harcsa Zoltán a jól nevelt versenyzőhöz illő szerény nyilatkozatot adott: "Helyezésben nem gondolkodom, én már akkor boldog leszek, ha Öcsi bácsi elégedett velem. Az ugyanis azt jelentené, hogy jól ment a bunyó..."

Bacskai Balázs a magyar küldöttség legeredményesebb tagja, 2010-ben, Moszkvában már Európa-bajnoki címet szerzett a 69 kg-os súlycsoportban, ahol most is indul.

"Éremszerzés a célunk, aztán majd meglátjuk, milyen színű lesz a medália" - mondta fia helyett Bendzsi edzője, Bacskai Imre, aki maga is komoly sportteljesítményre készül a fehérorosz fővárosban a kiadós reggeli futások formájában. 

A hajdúsámsoni brigádot Máté Attila edzi - a 60 kilós Varga Miklós és a 49 kilós Ungvári trénere -, ő is éremben reménykedik legalább egyik tanítványától.

a boxing.hu nyomán
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel