Kotelnik: Klicskóék a Doktorok, én vagyok a Professzor

2009. 07. 11. 11:09
Kotelnik: Klicskóék a Doktorok, én vagyok a Professzor

Július 18-án, Manchesterben kerül megrendezésre az Amir Khan – Andreas Kotelnik WBA kisváltósúlyú vb-címmérkőzés, ahol az utóbbi bokszoló a címvédő, és aki kiütést ígér a feltörekvő brit harcosnak.

Az ukrán bokszolótól eddig nem volt megszokott a hangoskodás, ám úgy látszik, a világszerte nagy érdeklődéssel várt küzdelem, és a brit média folyamatos érdeklődése az ő száját is nagyobbra nyitotta.

Kotelnik (31-2-1), aki jó barátságot ápol a Klicsko-testvérekkel, megesküdött, hogy országa leghíresebb sportembereihez hasonlóan korán be fogja fejezni a címvédő mérkőzést.

„Vitalij és Vlagyimir az én nagy bokszoló hőseim” – mondta Kotelnik. „Maguknak taposták ki azt az utat, amivel a világ legjobb nehézsúlyúi lettek, miközben inspiráló kiütésekkel intézték el riválisaikat. Ők a Doktorok a sportágban, de amikor az ellenfelem megérzi majd az erőmet, tudni fogja, hogy én vagyok a Professzor.”

„Tanultam Khan korábbi mérkőzéseiből, és tudom, hogy kell keményen megütni őt – a padlón fogja végezni. Aztán Amerikába megyek, hogy kitakarítsam a súlycsoportot, és én legyek az elsőszámú. Megverem Khant, majd sort kerítek Ricky Hattonra is, akit szintén ki fogok ütni.”

Érdekesség, hogy a kisváltósúlyú küzdelemben két olimpiai ezüstérmes ökölvívó fog egymásnak feszülni: Kotelnik 2000-ben, Khan 2004-ben állt fel a dobogó második fokára.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5663
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel