Konspirációs elméletek Canelo győzelme körül

2014. 07. 15. 22:48
Konspirációs elméletek Canelo győzelme körül

Lara és csapata még most sem tudott megnyugodni a hétvégi, Canelo elleni vereség kapcsán.

Erislandy Lara (19 győzelem – 2 vereség – 2 döntezlen) és csapata még most sem tudott megnyugodni a hétvégi, Saul „Canelo” Alvarez elleni vereség kapcsán.

Mint ismert, Lara megosztott pontozással szenvedett vereséget Las Vegasban, úgy hogy az egyik pontozó 115-113-ra a kubait látta jobbnak, a másik kettő a fiatal mexikóit jelölte meg győztesnek, 115-113, illetve 117-111 arányban. Tegyük hozzá, hogy az utóbbi, mármint a 117-111 egészen biztosan eltúlzott különbségnek látszik.

Bob Santos, Lara társmenedzsere szerint védence eleget tett a sikerért, és egy konspirációs elmélettel is előállt, miszerint Canelo győzelme előre eldöntött volt.

„Függetlenül attól, hogy ki kit látott győztesnek, azt mindenki elismeri, miszerint szoros küzdelem volt” – kezdte. „Kivéve egy embert, aki történetesen egy profi pontozóbíró, több mint 40 bajnoki összecsapással a háta mögött.”

Santos szerint elég furcsa, hogy  Levi Martinez pont most hibázott ekkorát, mivel a bíró – a menedzser által felsoroltak szerint – az elmúlt hónapokban végig kiegyensúlyozottan, jól teljesített, nem voltak ilyen „kilengései”.

„Most meg összehoz egy 6 pontos különbséget, miközben a másik két pontozó, akik a legjobbak közé tartoznak a sportág történetében, szorosan pontoztak. Ugyan Levi, legyél férfi, és valld be, nem voltál pártatlan! Ez az egész már bűzlött a kezdés előtt. Ő a legjobb helyen volt, hogy támogassa a Canelo és Cotto tervezett küzdelmet.”

A pontozást egyébként a Nevadai Sportfelügyelet is vizsgálni készül, s tervezik Levi Martinez személyes meghallgatását is.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32885
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5722
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4348
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1499
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel