Komoly háttérmunka eredménye

2015. 11. 03. 07:09
Komoly háttérmunka eredménye

A cirkálósúlyú Szellő Imre a legaktívabb felixes ökölvívó, aki 2015-ben már öt alkalommal lépett kötelek közé, s tette mindezt jó nevű ellenfelekkel szemben.

A Felix Promotion korábbi olimpikon klasszisa, Szellő Imre (9 győzelem, 0 vereség) öles léptekkel halad céljai megvalósításai felé, idén már öt győzelemmel hizlalta makulátlan profi mérleglét. A 32 éves ökölvívó élvezi a kiemelt „foglalkoztatást”.

„Én ezt szeretem, nekem kicsit sok lenne 3-4 hónap meccs nélkül” - jelentette ki Szellő. „Hosszú volt a nyár, amíg nem voltam bokszgálák, de kipihentem magam, és a felkészülés kezdete előtt természetesen a családdal tartalmasan töltöttük ezt az időt. Viszont szeretek bokszolni, és örülök, hogy nem engedhetem el magam. Már most alig várom, hogy ismét ringbe szólítsanak.”

Szellő két hete, a Millenáris Teátrumban lépett utoljára kötelek közé, ahol Alejandro Valori-t kényszerítette feladásra öt menet alatt, s tette mindezt látványos mérkőzésen.

„Soha senkit nem becsülök le, viszont nem gondoltam volna azt se, hogy Valori ennyire kemény és akaratos lesz” -fogalmazott Szellő. „Egészen kiváló bunyós az argentin, aki nem csak nyerni akart, de voltak elképzelései, hogy mindezt hogyan valósítsa meg. Szeretem az ilyen ellenfeleket, mert jó mérkőzésen tudtam legyőzni!”

A párharc során nem csak azt argentin bokszoló kapott kemény ütéseket, de Szellő Imre is. „Ez benne van a bokszban, nem véletlen mondják rá, hogy társasjáték. Amíg tanulok a mérkőzésekből elkövetett hibáimból, márpedig a budapestiből lehet, addig nincs gond. Téves elképzelés, és egy rosszul megválasztott út lenne, ha az én hosszú amatőr és több éves WSB-s rutinom ellenére azt várnám, hogy majd csak a 20. ellenfelem üssön vissza. Két kezdeményező ökölvívó találkozott, ezért természetes, hogy mindketten betaláltunk a budapesti küzdelem során” - mondta erről a ceglédi születésű versenyző.
Imre Szello boxer HungarySzellő Imre
Szellő Imre vízválasztó vonalhoz érkezett, hiszen kilenc megnyert meccsel a háta mögött már „megcélozhat” egy nagy szervezetnél valamilyen regionális címet. „Én úgy tudom, hogy már tervben van egy ilyen övért megrendezésre kerülő mérkőzés, de erről Rácz Félix többet tudna mondani. De legyen az a WBO, WBA, a WBC, vagy az IBF, örömmel lépek rá a számomra kijelölt útra.”

Szellő Imre mára a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, ha a független számítógépes ranglistát vesszük alapul. A cirkálósúlyban 28. helyen tanyázó bokszolónál gyorsabban még soha, senki nem emelkedett ilyen magasra.

„Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy kimagasló teljesítményt tudtam nyújtani az eddigi mérkőzéseim alatt, és hiszek benne, hogy leszek én még ennél is magasabbra taksálva” - jelentette ki Szellő. „Ez a ranglistahelyezés nem kizárólag az én érdemem, ez főként a menedzsment munkáját dicséri, ugyanis rekordidő alatt, mindössze 9 meccs után bekerültem a TOP30-ba. Rácz Félix mindig olyan ellenfelet szerződtet, aki ellen nem csak fejlődni tudok, de még magasabbra tudok kerülni a ranglistán. Nem vitás, nagyon komoly háttérmunka zajlik a kulisszák mögött, melynek én csak örülök, hiszen vannak álmaim, melyeket úgy érzem Félixszel közösen meg is tudok majd valósítani.”

Szellő Imre a tervek szerint szerepet kap a Felix Promotion decemberi rendezvényén is.

a Felix Promotion közleménye, www.felixpromotion.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel