Klicsko: tökéletesen felkészültem

2009. 03. 20. 02:04
Klicsko: tökéletesen felkészültem

A Boksz Világtanács (WBC) bajnoki trónján ülő Vitalij Klicsko ígéri, "beavatja" a nehézsúlyú ökölvívás rejtelmeibe szombati kihívóját, a kubai Juan Carlos Gómezt, akit arra is figyelmeztetett, hogy ne békés elméleti oktatásra számítson a stuttgarti ringben szombaton.

"Készen állok, tökéletes állapotban vagyok, ráadásul a felkészülésem is hibátlan volt - mondta az idősebbik Klicsko. - Gómez nagyon sokat beszélt az elmúlt hetekben, ígérgetett, fenyegetett, már bajnoknak látta magát, de üzenem neki, hogy csak álmodozott."

A 37 éves ukrán óriás tavaly októberben három év kihagyás után tért vissza a szorítóba, és rögtön elhódította a WBC koronáját, miután legyőzte a címvédő nigériai Samuel Petert.

"Gómez nagyon technikás, jó képességű bunyós, és szép sikereket ért el a cirkálósúlyúak között, ám ez egy másik sport. Most majd megtanulja egy életre, mi is a különbség. Jó lecke lesz a számára, igaz, sokáig nem tart majd az oktatás" - nyilatkozta keményen a 36 győzelemmel és 2 vereséggel álló Klicsko. A 35 esztendős, kubai-német Gómez 2002-től négy éven át volt világbajnok cirkálósúlyban, s most úgy érzi, eljött az ő ideje.

"Ott leszek az arcában az első másodperctől. Jobb vagyok nála, legyőzöm őt, ennyi az egész" - bizonygatta az önbizalomhiányban Klicskóhoz hasonlatosan nem szenvedő Gómez. (MTI)

Jelentés a mérlegelésről >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel