Klicsko szerint Haye nem bírja majd a nyomást

2011. 06. 14. 18:11
Klicsko szerint Haye nem bírja majd a nyomást

Július 2-án, Hamburgban rendezik az elmúlt évek legnagyobb érdeklődéssel várt nehézsúlyú küzdelmét, a Vlagyimir Klicsko – David Haye összecsapást az egyesített WBA/WBO/IBF világbajnoki övért. Az ukránok sztárja szerint Haye nem fogja elviselni azt a nyomást, ami egy olyan mérkőzésen nehezedik majd rá, amit szabad ég alatt, több mint 50 ezer néző előtt rendeznek.

„Én az a fajta vagyok, aki pozitívan reagál az ilyen nyomásra. Az, hogy Haye-re a közeg milyen hatással lesz, az más kérdés” – mondta Klicsko, aki zsinórban már a 4. meccsét vívja majd focistadionban. „Ő ezelőtt nem tapasztalt ilyet, úgyhogy tudom, hogy előnyben leszek ebben a tekintetben.”

Ez a megállapítás érdekes megközelítése a mérkőzésnek, noha a tényszerűség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Haye volt már komoly nyomás alatt karrierje során; cirkálósúlyban és nehézsúlyban is idegenben szerezett először vb-övet. Klicsko szempontjából viszont sokkal érdekesebb, hogy miként fogja feldolgozni a közönség zajosabb részének hangos ellenszenvét.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel