Klicsko puhára vertre az orosz medvét

2013. 10. 05. 23:40
Klicsko puhára vertre az orosz medvét

Nem hozott meglepetést a szombat esti oroszországi nehézsúlyú világbajnoki összecsapás, a címvédő ukrán sztár könnyedén, több leütést bemutatva legyőzte a kihívóként ringbe lépő orosz klasszist.

Nagy várakozás előzte meg a szombat esti Vlagyimir Klicsko – Alexander Povetkin nehézsúlyú WBA/WBO/IBF világbajnoki összecsapást, hiszen az ukrán kihívója nem csak veretlenül lépett kötelek közé, de ugyanúgy olimpiai aranyérmes volt az amatőrök között, mint a WBA/WBO/IBF világbajnoka.

A küzdelem viszont nem volt méltó a nagy várakozásokra, hiszen Povetkinnek nem sikerült feltörnie az ukrán védekezését, amely – sajnos – legtöbbször abban merült ki, hogy a közel kerülő ellenfelét keményen lenyomta, és teljes testsúlyával rátehénkedett. Luis Pabon mérkőzésvezető sokáig hagyta ezt az egyértelműen szabálytalan „technikát”, hébe-hóba figyelmeztette Klicskót, míg pontlevonásra csak a 11. menetben került sor, amikor már a párharc lényegében eldőlt.

Pedig Pabon sokat tehetett volna azért, hogy jobb meccset láthasson a közönség, hiszen ha megfelelően szankcionálja szabálytalanságokat, akkor Klicskó kénytelen a rendesen küzdeni, különben a leléptetést kockáztatja. Hozzá kell tenni, hogy Klicsko szabályos ökölvívásban is valószínűleg gond nélkül legyőzte volna riválisát.

A mérkőzés képe ennek megfelelően főként úgy zajlott, hogy Klicsko egy balegyenes után általában lefogta (és durván lenyomta) ellenfelét, aki hiába próbálkozott közel kerülni az ukránhoz, ütései célt tévesztettek. Klicsko már a második menet hajrájában egy balhoroggal padlóra küldte ellenfelét, aki „spagettilábakon” állva alig talált vissza a ringsarkába. A 7. körben Povetkin megjárta a poklot, ugyanis háromszor is számolt rá a mérkőzésvezető, és elég rossz állapotban küzdötte végig a három percet. Klicsko a meccs ezen szakaszában nem akart fogni, éppen ellenkezőleg, ő igyekezett a bajban lévő Povetkin öleléséből minél hamarabb kiszabadulni.

A 9. menetben Povetkin újra rossz állapotba került, padlón is volt, de a mérkőzésvezető nem számolt az oroszra, mivel Klicsko látványosan ellökte magától. Ebben a menetben ismét benne volt, hogy a mérkőzés idő előtt befejeződik. Igazi fordulat a 11. menetben sem volt, ám Klicsko egyszer megbotlott, pont egy Povetkin próbálkozás után, ami miatt az orosz közönség igencsak belelkesült, s a kihívó is nagyobb sebességre kapcsolt. Pabon ekkor vont pontot Klicskótól, aki ismét durván ellökte riválisát. A meccsre jellemző, hogy Povetkin csak ebben a menetben – a pontlevonás miatt elsősorban – múlta felül Vlagyimir Klicskót. A teljesen szétvert Povetkin az utolsó menetben igyekezett egy nagyot hajrázni, de nem sikerült meglepnie ellenfelét, akinek a balegyenesei ezen az estén újra nyerőnek bizonyultak. A moszkvai vb-mérkőzés felvétele >>> 
Wladimir Klitschko vs Alexander PovetkinWladimir Klitschko vs Alexander Povetkin
A 12 menetes nehézsúlyú WBO/WBA/IBF világbajnoki összecsapást, a látottak alapján megérdemelten, Vlagyimir Klicsko (61 győzelem – 3 vereség) nyerte, éspedig egyhangú pontozással, mindhárom pontozónál 119-104 arányban. Alexander Povetkin (26 győzelem – 1 vereség) ugyan elszántan küzdött, de nem volt esélye a címvédővel szemben. Menetről menetre beszámoló ITT >>>
Vlagyimir Klicsko vs Alexander PovetkinWladimir Klitschko vs Alexander Povetkint
Mint ismert, a WBA által elrendelt összecsapáson a szövetség „szuperbajnoka” (Klicsko) a „regular” vb-övet őrző kihívóval (Povetkin) meccselt. A küzdelem összdíjazása 23,2 millió dollár volt, melyből 75 %-ban Klicsko részesült, míg Povetkinnek az összeg 25 %-át utalják át.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35510
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4125
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
794
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel