Klicsko-Povetkin a Sport1-en

2013. 09. 19. 00:41
Klicsko-Povetkin a Sport1-en

A Sport1-en lesz látható az elmúlt időszak legnagyobb érdeklődéssel várt nehézsúlyú mérkőzése, a Vladimir Klicsko–Alekszandr Povetkin találkozó, amelyet október 5-én rendeznek Moszkvában.

A Sport Televízió örömmel jelenti be, hogy október 5-én élőben tűzi műsorára a Vlagyimir Klicsko (60–3, 52 K. O.–T. K. O.)–Alexander Povetkin (26–0, 18) nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés köré szervezett moszkvai gálát. Az ukrán és az orosz öklöző találkozóján az IBF, a WBA, a WBO és az IBO szervezet világbajnoki öve is kockán forog.

A két olimpiai bajnoknak (Klicsko 1996-ban, Povetkin nyolc évvel később diadalmaskodott az amatőrök között szupernehézsúlyban) már három évvel ezelőtt találkoznia kellett volna, de akkor a két menedzsmentnek nem sikerült dűlőre jutnia. Most viszont igen, méghozzá jelentős díjalap mellett: Klicsko 17,5 millió dollárral gazdagodik, riválisa pedig 5,8 millióval. Az óriási összeg nem meglepő, hiszen orosz milliárdosok Moszkvában hozzák tető alá a meccset, és már a licit előtt biztosak lehettek abban, hogy a szponzoroktól, illetve a gálának otthont adó Olimpijszkij-csarnoktól legalább 30 millió dollár befolyik hozzájuk.

Vlagyimir Klicskónak ez lesz sorozatban a 15. címvédő mérkőzése, míg a WBA-nál „sima” világbajnoknak számító Povetkin zsinórban a hatodik vb-címmeccsén juthat túl.

„Mindenképpen presztízsmeccset várok a két olimpiai bajnoktól. Az, hogy Moszkvába vitték a találkozót, inkább Povetkinnek kedvez. Ugyanakkor több meccsét láttam a profik között, és itt nem volt annyira meggyőző, mint az amatőröknél. A robbanékonysága és az ütőereje a profiknál nem annyira kamatozik, elsősorban az alacsonyabb termete miatt. Huck ellen szenvedett, szerintem ki is kapott, a Rahman elleni sikere csak az ellenfele neve miatt értékes. Nem értettem, Povetkin miéert utasította vissza Freddie Roach ajánlatát, és miért nem vállalta el, hogy a világ egyik legjobb edzője keze alatt készül fel az Egyesült Államokban. Ha pontozásra kerül sor, nem hiszem, hogy kihozzák. Kiütésre meg még annyira sem tudok gondolni. Klicsko az elmúlt években rengeteget fejlődött, nagyon hatékonyan bunyózik, így nem várom azt, hogy a feje tetejére áll a bokszvilág. Vladimir egyhangú pontozással nyer nálam egy jó mérkőzésen. Két Povetkin kellene egyszerre a ringben, hogy legyőzzék Klicskót” – árulta el a találkozóval kapcsolatos várakozásait Kassai-Tóth Csaba, a Sport Televízió bokszkommentátora.

forrás: sport1tv.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4341
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel