Klicsko pontozással verte Jennings-et

2015. 04. 26. 06:33
Klicsko pontozással verte Jennings-et

A vasárnap hajnali bokszgála főmérkőzésén, New Yorkban, papírforma eredmény született.

A Madison Square Gardenben megrendezett összecsapáson a WBO/IBF/WBA nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko (64 győzelem – 3 vereség) az amerikaiak veretlen reménységével, Bryant Jennings-szel csapott össze.

Az ukrán világbajnok 7 év után tért vissza a tengerentúlra, illetve New Yorba, hisz a 2008-as Sultan Ibgragimov elleni küzdelem óta nem hagyta el az öreg kontinenst, azóta - Németországon kívül - egyszer Moszkvában, egyszer Svájcban lépett kötelek közé.

A mostani meccs iramára nem lehetett panasz, Klicsko kezdett jobban, de kihívója jól állta a sarat, s az ötödik körtől Jennings megállítása helyenként problémát okozott a klasszisnak, így az ukrán többet mozgott a szokásosnál. A mérkőzést vezető bíró nem egyszer figyelmeztette Klicskót fogások miatt, mígnem a 10. menetben pontot is levont a címvédőtől.

A 12 menetet követően összességében úgy nézett ki a felállás, hogy bár Jennings a meccs nagyobb részében aktívabb volt, de Klicsko több tiszta és hangsúlyos ütést helyezett el ellenfele fején. Az amerikai testre dolgozott többet, s csak néhány alkalommal találta el tisztán riválisa fejét.

Vlagyimir Klicsko a hivatalos pontozólapok alapján egyhangú döntéssal, 116-111, 116-111 és 118-109 arányban diadalmaskodott – és a 116-111 látszólag teljesen rendben van. Ez volt Klicsko 18. címvédése zsinórban. Jennings rekordja 19 siker mellett immáron 1 vereség.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel