Klicsko-Fury sajtótájékoztató sok mókával

2016. 04. 27. 17:30
Klicsko-Fury sajtótájékoztató sok mókával

Manchesterben megtartották a Tyson Fury – Vlagyimir Klicsko nehézsúlyú WBO/WBA világbajnoki visszavágó küzdelem első hivatalos sajtótájékoztatóját.

Július 9-én, Manchesterben rendezik a Tyson Fury – Vlagyimir Klicsko WBO/WBA nehézsúlyú világbajnoki összecsapást, amely a két bunyós tavaly novemberi, hatalmas meglepetéssel végződött párharcának visszavágója lesz. A két ökölvívó szerdán sajtótájékoztatót tartott a küzdelem helyszínén, amely az első személyes találkozójuk volt Düsseldorf óta.

A médiaeseményre az ex-bajnok Vlagyimir Klicsko (64 győzelem – 4 vereség) mosolygósan érkezett, mindenkivel kedvesen kezet fogott, kimért, visszafogott volt. Ezzel szemben az uralkodó világbajnok Tyson Fury (25 győzelem – 0 vereség) a szokásos harsány formáját hozta, már az „antré”-ja is remek volt; zenére, pom-pom lányokkal, de szintén mosolygósan jelent meg, s később táncra perdült.

A sajtótájékoztatón történteket/elhangzottakat  erősen kivonatos formában közöljük.

A küzdelmet „Ismétlés vagy Bosszú” („Repeat or Revenge”) címen fogják promótálni, s a legolcsóbb belépőjegy 50 font (20 ezer forint) lesz, míg a kedvező árú ring”közeli” ülésekért 1000 fontot fognak elkérni.
Klicsko-Fury.jpgKlicsko-Fury
A menedzserek után a világbajnok edzője, Peter Fury elmondta, hogy nagyra tartja Klicskót, és képesnek érzi az megújulásra, vagyis sokkal jobb mérkőzésre számít, mint amit Düsseldorfban látott a közönség.

Vlagyimir Klicsko (ukrán): „Nagyon örülök, hogy hosszú idő után ismét brit földön küzdhetek. Csak megerősíteni tudom, hogy hibáztam az első mérkőzés alkalmával, és ez az öveimbe került. Természetesen ezzel Fury érdemeit nem akarom kisebbíteni. De az emberek azt várják, hogy egy olyan bajnok legyen, aki méltó módon képviseli ezt a sportágat. Kifejezetten rosszul vagyok attól, ami kijön Fury szájából; sok nyilatkozata kifejezetten tiszteletlen. Hol a homoszexuálisok, hol a nők... azt akarom, hogy Fury egy napon elhúzzon a f@szba!”

Tyson Fury (brit): „Úgy tűnik, hogy Vlagyimir valahogy csak megtalálta a mocskosabb énjét. Ő sokkal jobban szeretne majd küzdeni a visszavágón, de én tudom, amit ő még nem fogott fel. Csak azért volt olyan sokáig bajnok, mert olyanokkal küzdött, akik már a ringbe lépés előtt vesztettek ellene. És sokszor csalt is, mert korrektül nem tudott volna nyerni. A visszavágó teljesen más lesz. Megyek és ledurrantom!”

Ekkor Klicsko visszavette a szót: „Nem fogok finomkodni, ki fogom ütni őt” - mondta az ukrán, akit ezt követően megkérdezték, hogy a korábbi meccsein képes lett volna nyerni csalások (pl. a ringborítás manipulálása) nélkül is. „A kérdés is nonszensz!” - jelentette ki a 40 éves klasszis.

Fury-t arról kérdezték, hogy szerinte Klicsko képes lesz-e változtatni a stílusán. „Larry Holmes sem tudott változtatni, amikor először kikapott Spinks-től. És ha a nagy Holmes nem tudott változtatni, akkor Klicsko sem tudja megtenni. Persze nem okoz majd meglepetést, ha az utolsó kétségbeesésében elkezd majd kaszabolni, de akkor majd kap egy nagy állast. De ő egy idegi roncs, nem hiszem, hogy bármilyen kockázatot felvállalna, neki marad a jab és az ölelgetés.”

A sajtótájékoztató fénypontjaként Fury levette a pólóját, és megmutatta puhos testét, miközben a következőket mondta Klicskónak. „Nem vagyok igazi sportoló, nem élek szigorú életet. Szégyelld magad, hogy nem tudtál legyőzni egy ilyen kövér disznót!”

Klicsko arra a kérdésre, hogy egy újabb vereség esetén visszavonul-e, megtagadta a választ, de zárszóként megemlítette, miszerint jól szórakozott a mostani sajtótájékoztatón (is).

A sajtótájékoztató emlékezetes jelenetei - videó >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel