Kiütéssel nyert, de nem hozta lázba a közönséget

2019. 12. 29. 06:56
Kiütéssel nyert, de nem hozta lázba a közönséget

Gervonta Davis kiütéssel nyert.

Mondhatni unalmas mérkőzésen.

A vasárnap hajnali atlantai boxgála főmérkőzésén megszerezte a WBA „regular” könnyűsúlyú világbajnoki címet Gervonta Davis (23 győzelem, 0 vereség), miután a 12. menet közepén kiütötte a kubai veteránt, Yuriorkis Gamboát (30 győzelem, 3 vereség).

Az amerikaiak sztárja győzelme ellenére nem hozta az elvártakat, mert bár jól kezdte a párharcot, és a 2. menetben már padlóra küldte ellenfelét, később gyakorlatilag eltűnt belőle az agresszió, és a meglehetősen szürkén, kedvtelenül bokszolt. Ennek ellenére egy pillanatig sem forgott veszélyben az amerikai sikere, mivel Gamboa semmit nem mutatott korábbi önmagából, inkább csak biztonságosan „le akarta menedzselni” a küzdelmet, folyamatosan fogott és dulakodott. Davis ugyan a 8. menetben is padlóztatni tudta a kubait, ám csak a 11. menet végén kezdett az elvártak szerint bunyózni. Ennek megfelelően az utolsó menetben az amerikai felpörgött, és elég hamar rövidre zárta a mérkőzést; balhoroggal megrendítette, majd egy kemény felütéssel újra leküldte Gamboát – a mérkőzést vezető bíró azonnal TKO-t hirdetett.

Ezzel a sikerrel Gervonta "Tank" Davis már a második súlyában szerzett vb-övet, ám teljesítménye egyértelműen elmaradt a várakozásoktól.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2107
Haney pontozással nyert Loma ellen
691
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
301
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
259
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel