Kiss és Balogh nagyot küzdött, Lauri „beleszaladt”

2012. 04. 15. 19:18
Kiss és Balogh nagyot küzdött, Lauri „beleszaladt”

A Szebelédi-Galassi meccsről már korábban beszámoltunk, de a vicenzai gálán még három magyar érdekeltségű összecsapást rendeztek.

Nehézsúlyban a mindig hatalmasat küzdő Balogh Sándor (Lauri Promotion) a vertetlen olasz Emanuele Leo (7 győzelem – 0 vereség) ellen meccselt 6 menetben. Remek mérkőzést hozott a csata, és bár Lao végig jobb volt, a magyar bokszoló ellenfele minden akciójára akcióval válaszolt. Balogh csak pontozással kapott ki, ezzel újra bebizonyította, hogy igazi sportember, aki mindent kiad magából a ringben. 

Kiss IstvánNem volt egyszerű dolga a könnyűsúlyú Magyar-bajnok Kiss Istvánnak (8-2), Kiss „Toto” Zoltán tanítványának, hiszen ő azzal a Devis Boschieróval (30-1-1) meccselt, aki tavaly év végén a WBC nagypehelysúlyú világbajnoki címmérkőzésen bizonyított, és csak megosztott pontozással kapott ki Japánban. Kiss remekül bokszolt az első három menetben, hiszen elég sokszor meg tudta ütni a „két számmal” kisebb, állandóan a belharcot kereső ellenfelét. Az olasz később megrázta magát, „Toto” tanítványa egyre kevesebbszer tudott akciója után elmozogni. A negyedik menetben Boschiero többször kötelekhez szorította riválisát, de az nem adta meg magát. A nagy csata hevében Kiss István „elhagyta” foggumiját, majd amikor újraindult a harc, kapott egy ütést, de közben el is csúszott. A bíró számolt, Kiss igyekezett kihasználni a „matek” által biztosított szünetet, amit a bíró félreértett, mivel leléptette az ökölvívót (TKO).

A Magyarországon élő Giuseppe Lauri a betöltetlen EBU-EU kisváltósúlyú övért Michele De Rocco ellen. Lauri korábban már elgyőzte ellenfelét, kiütéssel nyert a 7. menetben ugyanezért a címért, ám most a feltételek egészen mások voltak. De Rocco eredetileg egy március 31-i gálán bokszolt volna, de az esemény előtt egy héttel áttették a meccsét a vicenzai gálára. (Eredetileg a Galassi-Szebelédi meccs is a korábbi gálán lett volna.) Igen ám, de az eredeti ellenfele nem vállalta küzdelmet az új időpontban, helyette Laurit kérték fel a meccsre, aki vállalta a beugrók hálátlan szerepét – az igen rövid felkészülés alatt közel 15 kilótól is meg kellett szabadulnia, az utolsó 5 napban nem evett, három napig semmit nem ivott! A meccs heves ütésváltásokkal kezdődött, de Lauri gyorsan kapott egy kemény jobbcsapottat hideg fejre, majd a köteleknél De Rocco nagyon megszórta. Lauri padlóra került, míg a bíró kiszámolta a békéscsabai sztárt - a küzdelem egy perc alatt befejeződött.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel