Király István a kick-box világszövetség alelnöke lett

2019. 11. 26. 11:54
Király István a kick-box világszövetség alelnöke lett

Király István és Mórádi Zsolt is a WAKO elnökségében.

Cél, hogy kiemelt sportág legyen a kick-box.

Történelmi sportdiplomáciai siker született a törökországi Antalyában keddtől szombatig tartó kick-box világbajnokságon, ahol két magyar is bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert WAKO világszövetség elnökségébe. A vb-t megelőző közgyűlésen a megjelentek Király Istvánt és Mórádi Zsoltot is beszavazták az elnökségbe, amelynek első ülésén Királyt alelnöknek választották – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A csepeli sportvezetőnek az év során ez már a második hatalmas sportdiplomáciai előrelépése, hiszen a májusi budapesti kick-box világkupa alkalmával ő lett az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe elnöke. A világszövetség alelnöke volt előzőleg a pár évvel ezelőtt elhunyt Dr. Leyrer Richárd is, ezt a tisztséget nyerte el most négy évre Király István – olyan pedig még soha nem fordult elő, hogy két magyar tagja legyen a sportág legfelső vezetésének.wako-elnoksegWAKO elnökségA WAKO történetének legeredményesebb versenyzőjét, Mórádi Zsoltot tavaly nyáron választották a világszövetség sportolói bizottságának elnökévé. A tízszeres világbajnok Antalyában ennek a testületnek a képviselőjeként lett – korábbi edzőjével együtt – az elnökség tagja.

Óriási erő ez Magyarország számára, amely immár nemcsak a tatamin és a ringben nagyon erős, hanem a sportdiplomáciában is” – jelentette ki Király István. Az újdonsült WAKO alelnök – aki egyúttal a hazai szövetség alelnöke – szerint a NOB elismerést követően a sportág számára egyértelmű végcél az olimpia, ezért fognak világszinten dolgozni, itthon pedig azt szeretnék, hogy az elért sikerekhez méltó figyelmet, elismertséget és támogatást kapjon a sportág.

Szeretnénk a kiemelt sportágak közé kerülni. Azt gondolom, jelenleg alulreprezentált a sportágunk, mind az eredményeink, mind a létszámunk, mind a jövőnk, mind pedig a sportdiplomáciánk tekintetében. Természetesen nagyon sokan szeretnek otthon és rengeteg támogatást is kapunk, csak éppen állami garanciára is szükség lenne ahhoz, hogy fel tudjunk készülni a remélt olimpiai részvételre, és el tudjuk látni azokat a feladatokat, amelyek az eddigi eredményességünk és immár a sportdiplomáciai képességeink miatt is elvártak tőlünk. Húsz éve ott vagyunk a világversenyeken az első háromban a nemzetek között, a sportolóink és mi, sportvezetők is mindent megteszünk a sikerek érdekében, de a jelenlegi feltételekkel ezek a hatalmas eredmények nem tarthatóak.

Király István kifejtette: „Szeretnék, ha az anyagi megbecsülésnek köszönhetően egyebek mellett a hazai szövetség tudná finanszírozni a sportolók világversenyekre utaztatását, valamint lenne egy önálló bázisuk központi edzőteremmel, ahol a szakmai és sportdiplomáciai munkát, illetve a válogatottak felkészítését is el tudnák látni.”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel