Kick-box vb: Kedden kezdődnek a csaták

2016. 08. 30. 13:21
Kick-box vb: Kedden kezdődnek a csaták

Dublinban, a WAKO Junior és Kadet Kick-box Világbajnokságán a hétfői nap elsősorban az edzőkről és a bírókról szólt.

A versenybírók továbbképzését pedig egy részletes, online, angol nyelvű teszt kitöltése követte, vagyis minden okítást megkaptak a színvonalas bíráskodáshoz. Várhatóan a három magyar versenybíró, Szabó Gábor, Gasparik Róbert és Koczka András a legmagasabb szinten végzik majd ezt a felelősségteljes munkát.

Az orvosi team munkáját Dr. Páll Zoltán, a WAKO orvosi bizottságának vezetője irányítja majd.

A nap folyamán a magyar válogatott tagjai még egy jó hangulatú átmozgató edzést tartottak majd csapat eligazításra is sor került. A hangulat remek, a versenyzők küzdelemre és sikerre éhesek!
A legnagyobb izgalmat természetesen a sorsolás jelentette, s az, hogy kiderült, a keddi programban kik lépnek küzdőtérre.

Kedden egyébként délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, majd 12 órakor szólítják küzdőtérre az első versenyzői párokat. Kiélezett összecsapások várhatók, hiszen a kick-box világbajnokságokon nincsenek csoportkörök, nincsenek vigaszágak, itt, aki elveszti a mérkőzését, az átöltözik, és részére véget ért a világbajnokság. Így is, a tervszerű lebonyolítás érdekében 8 tatami küzdőtér és 3 ring működik egy időben folyamatosan, ami egyben mutatja a verseny méreteit.

A következő sportolóink küzdenek az első versenynapon:
POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. Hegedűs Botond – Bis Kristyan (Lengyelország) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 69 kg. Szász Kristóf – Lynn Eamon (Írország) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 69 kg. Korpádi Tamás – Aleksander Maselj (Szlovénia) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 74 kg Szentpéteri Bence – James Knapton (Nagy-Britannia) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 50 kg. Török Szonja – Frederica Trovalusci (Olaszország) a legjobb nyolc közé jutásért
Junior 50 kg. Lencsés Dorina – Raveen Mann (Nagy-Britannia) a legjobb nyolc közé jutásért

Kadet 2 47 kg. Zajácz Bence – Enda O Neill (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 52 kg. Czár Tibor – Tait Brandon (Írország) a legjobb 16 közé jutásért
Kadet 2 63 kg. Magyar István – Owen Reiss (Nagy-Britannia) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 63 kg. Romváry Erik – Michael Huber (Németország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 69 kg. Bednanics Dominik – Luka Tomjanovic (Horvátország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 28 kg. Hammer Máté – Conor Gorman (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 32 kg. Wallandt Gergely – Tommaso Petrucci (Olaszország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 +47 kg. Csiernyik Levente – Petraila Davide (Olaszország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 47 kg. Bondár Dávid – Aaron Murray (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
kadet 1 32 kg. Hegedűs Hanga – Anelya Todorova (Bulgária) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 32 kg. Leszkó Kitti – Mirabello Frederica (Olaszország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 42 kg. Papp Nikola – Triqui Maissa (Németország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 1 42 kg. Gombás Alexandra – Hannah Biermann (Hollandia) a legjobb nyolc közé jutásért
Light-CONTACT SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. Veres Roland – Michalis Kotsarinisz (Görögország) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 63 kg . Fésű Lajos – Wesley Van Aswegen (Dél-Afrikai Köztársaság) a legjobb 16 közé jutásért
Junior 50 kg. Murvai Lívia – Rebecca Mooney (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Junior 60 kg. Gremen Petra – Clara O Doherty (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Junior 60 kg. Farkas Julianna – Karyna Nikitina (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 52 kg. Bozók Szabolcs – Artem Boltacsev (Oroszország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 63 kg. Debre Bence – Georgiosz Asztipotisz (Görögország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 63 kg. Kunya Noel – Oliver Schmid (Új- Zéland) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 69 kg. Bednanics Dominik – Tom Symons (Nagy-Britannia) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 +69 kg. Vígváry Viktor – Ivan Ruiz (Chile) a legjobb nyolc közé jutásért
KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. Veres Roland – Leonardo Guimaraes (Portugália) a legjobb nyolc közé jutásért
Junior 57 kg. Grünczeisz Patrik – Adam Condon (Írország) a legjobb nyolc közé jutásért
Junior 69 kg. Hammer Martin – Krysztog Giera (Lengyelország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 42 kg. Györe Bendegúz – Luca Sell (Németország) a legjobb nyolc közé jutásért
Kadet 2 42 kg. Cselovszki Patrik – Kacper Sygula (Lengyelország) a legjobb nyolc közé jutásért


K-1 szabályrendszer
Junior 2 60 kg. Priskin Nikolett – Polina Seleznyeva (Oroszország) a legjobb négy közé jutásért
Junior 1 63,5 kg. László Barnabás – Moshe Or Shamaa (Izrael) a legjobb négy közé jutásért
LOW-KICK SZABÁLYRENDSZER
Junior 2 54 kg. Nagy Larion – Pavel kuklin (Oroszország) a legjobb négy közé jutásért
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5656
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32741
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4273
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel