Kick-box - ringesek: Irány Bilbao

2014. 10. 16. 13:16
Kick-box - ringesek: Irány Bilbao

A WAKO kick-box világszövetség ringesei Spanyolország felé fordítják figyelmüket. Spanyolország már nagyon régen rendezett nívós és kiemelkedő nemzetközi versenyt.

Utoljára 1990-ben, vagyis 24 éve (!) rendezett Spanyolország Európa-bajnokságot. Akkor a ringesek közül egyedül Balogh Oszkár tudott szerezni egy ezüstérmet. Most Bilbao-ban remélhetőleg más lesz a helyzet!Itt rendezik meg ugyanis október 18-tól 26-ig a WAKO felnőtt full-contact, low-kick és K-1 Európa-bajnokságát. 

Az eddigi lebonyolításhoz képest változás, hogy mind a három ringes szabályrendszer versenyét egyszerre, egy helyszínen bonyolítják le. Idáig ugyanis előfordult – a magyaroknál is – hogy ugyanaz a versenyző indult például K-1-ben, mint aki low-kick-ben, mert két külön időpontban és helyszínen rendezték meg az EB-ket. Most jó páran döntésre kényszerültek,hogy melyik szabályrendszert választják. Ugyanis a ringeseknél nincs duplázás, csak egy szabályrendszerben lehet elindulni az adott versenyen. Ez természetesen alaposan felforgathatja az esélyeket és erőviszonyokat is. 

A kiutazó magyar válogatottban is jó pár versenyző található, aki a korábbi években több szabályrendszerben is eredményes tudott lenni. Habash Antoine nem csak K-1-ben kiemelkedő, hanem low-kick-ben is helyt tudna állni. Szintén sok oldalú versenyzőnek számít Laszák Zoltán,- mind a három szabályrendszerben, - Görbics Gábor és Brunner Boglárka. Szabó László mind a három szabályrendszerben esélyes lehetne, de most a 81 kg-os K-1 szabályrendszerben indul majd . 

Az utazó keretben megtaláljuk a rutinos és már korábban VB-EB címeket, érmeket szerző versenyzőket: Brunner Boglárka. Görbics Gábor, Laszák Zoltán, Szabó László, Boros Kata, Habash Antoine - és a tehetséges újoncokat, akikben szintén benne van a sikeres szereplés. Tapasztalt szakemberek kísérik el őket, hiszen a két, nemrégiben Életmű Díjat kapott szövetségi edző, Rehák György és Katona Attila mellett Gnyálin István, Juhász Gábor és Nagy Lajos segíti majd a felkészülést és a küzdelmeket. 

Az esélyekről nehéz nyilatkozni, hiszen, ha van kiszámíthatatlan verseny, az a mindenkori Európa- vagy Világbajnokság. elég egy rossz sorsolás, egy gyengébb forma, egy váratlan sérülés – de persze az ellenkezője is. A bíráskodással remélhetőleg nem lesz probléma, aminek az is záloga lehet, hogy olyan két tapasztalt és elismert magyar versenybíró is jelen lesz, mint Szabó Gábor és Vojvoda György. 

A magyar válogatott szombaton hajnalban indul Bilbao- ba. Vasárnap kerül sor a mérlegelésre. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát, a verseny egészségügyi konferenciát, és a hivatalos sorsolást, a mi sok mindent meghatároz majd. Kedden már 10.00-tól elkezdődnek a selejtezők a három ringben. Délután 17.00-tól tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. péntekre is jut a selejtezőkből, de már ezen a napon és szombaton győzteseket is hirdetnek, erre a két napra tervezték ugyanis a döntőket a spanyolok és a WAKO szervező bizottsága. A szombati nap és az Európa-bajnokság a „Sayonara Party-val”, a búcsú bulival zárul majd. 

A magyar válogatott a következő versenyzőket nevezte a bilbao-i WAKO Kick-box Európa-bajnokságra

K-1 szabályrendszer:
60 kg. Habash Antoine (Re-Gym)
81 kg. Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym) 

LOW-KICK szabályrendszer:
60 kg. Spéth Norbert (Küzdő SE)
63,5 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
75 kg. Balogh Dávid (Fontana KBSE, Debrecen)
86 kg. Borbély Ádám (Lajo-S-port team)
70 kg. Boros Kata (Lajo-S-port team) 

FULL-CONTACT szabályrendszer:
63,5 kg. Görbics Gábor (Titán SE)
71 kg. Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
75 kg. Laszák Zoltán (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
65 kg. Kónya Katalin (Combat „D” SC, Szeged)
70 kg.Brunner Boglárka (PTE PEAC RFC Pécs)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4108
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel