Kick-box ob – színvonalas meccsek, foghíjas mezőnyök

2022. 10. 25. 13:03
Kick-box ob – színvonalas meccsek, foghíjas mezőnyök

A színvonalra nem volt panasz, de a körülmények miatt a megszokottnál jóval kevesebben indultak el az idei felnőtt és veterán kick-box magyar bajnokságon, mint az elmúlt években.

A novemberi törökországi Európa-bajnokságra kvalifikáló versenyt Szombathelyen rendeztek meg a hétvégén, ahol a tatamis szakágak – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – bajnoki döntőit bonyolították le..

Több oka is volt annak, amiért foghíjasak lettek a mezőnyök az ob-n – számolt be róla Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

"Poszt-kovidosnak is nevezhetem a versenyt, lévén, hogy az idén az első féléves szezon a járvány miatt gyakorlatilag még kiesett, csupán a júniusi budapesti világkupát sikerült megrendezni, és az ősszel sem volt túlságosan sok elérhető verseny. Ezért aztán sokan nem tudtak kellően felkészülni, és vagy nem is neveztek, vagy neveztek, de úgy érezték, hogy nincs esélyük és visszaléptek, vagy pedig a sok visszalépés miatt végül nem volt ellenfelük" –fejtegette Galambos Péter.

Az is visszafogta a részvételi kedvet, hogy a szövetség még mindig nem kapta meg az idei működési támogatását, ami miatt az MKBSZ elnöksége kénytelen volt úgy dönteni, hogy a törökországi Eb-n a válogatottak csak úgy indulhatnak el, ha a klubok előfinanszírozzák a költségeiket.

"Sajnos, ez is olyan korlátozó tényező volt, ami közrejátszott abban, hogy kevesen léptek tatamira Szombathelyen. Ez szerencsére nem jelentette azt, hogy a magyar bajnokság színvonala alacsony lett volna, csak éppen sokkal alacsonyabb létszám gyűlt össze, mint általában" – mondta a szövetség első embere.

Mindazonáltal több, az Európa-bajnokság előtt bizakodásra okot adó teljesítményt látott a mb-n az elnök.

"Jól szerepelt s 2019-ben pointfightingban világbajnoki címet nyert Bálint Martin, aki három szakágban is győzni tudott. A nőknél light-contactban és kick-lightban is diadalmaskodott Nagy Rita. Ő a világversenyeken volt már a dobogósok között, de nyerni még nem tudott, remélem, hogy Antalyában ez is összejön neki, hiszen még mindig nagyon fiatal. A light-contactban tavalyról vb-arannyal rendelkező Szmolek Emánuel Szombathelyen két szabályrendszerben is esélyeshez méltóan szerezte meg az elsőséget, és az Eb-n is eséllyel indulhat. Mezei Nikolett is világbajnok lett 2021-ben kick-lightban, és most is meggyőző volt. Niki egy nagyon tudatosan készülő versenyző, megtestesíti azt az ideális sportolót, akire mindig lehet számítani, úgyhogy bízunk benne, hogy Törökországban is jól fog szerepelni. A formagyakorlat szakág itthon három-négy éve gyakorlatilag a semmiből indult, és lépésenként haladunk előre, de úgy tűnik, hogy már itt is vannak olyan ígéretes versenyzőink, akik képesek lehetnek érmet szerezni egy Eb-n" – értékelt Galambos Péter.

A sportvezető örömét fejezte ki, hogy a magyar bajnokságon a veteránok népes mezőnnyel képviseltették magukat, és több olyan kick-boxos is feltűnt köztük, akik felnőtt versenyzői pályafutásuk befejezését követően egy hosszabb szünet után tértek vissza. Közéjük tartozott Csejtey Gábor, Juhász Gergely és Lakatos Norbert, de elindult és a dobogó tetejére is állhatott fel a light-contact és kick-light szakágak egyik szakvezetője, Olasz Attila is.

A hazai kick-box ringes szakágak bajnoki döntőit szerdán bonyolítják le.

Felnőtt és veterán kick-box magyar bajnokság, Szombathely, az aranyérmesek:

Felnőttek:

Pointfighting:
Férfiak:
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
94 kg: 1. Koknya Péter (Hunyadi SzSzSE)

Nők:
50 kg: 1. Török Szonja (Halker-KirályTeam)
Light-contact:
Férfiak:
69 kg: 1. Molisz Zoltán (Halker-KirályTeam)
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Szmolek Emánuel (Controll SE)
94 kg: 1. Vida Ádám (Combat „D” SC)

Nők:
50 kg: 1. Török Szonja (Halker-KirályTeam)
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC)
60 kg: 1. Nagy Rita (Combat „D” SC)
+70 kg: 1. Höflinger Klaudia (Halker-KirályTeam)
Kick-light:
Férfiak:
69 kg: 1. Varga Martin (Controll SE)
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Szmolek Emánuel (Controll SE)
94 kg: 1. Vida Ádám (Combat „D” SC)

Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC)
60 kg: 1. Nagy Rita (Combat „D” SC)
65 kg: 1. Mezei Nikolett (Barátság SE)
+70 kg: 1. Szabó Anna (Halker-KirályTeam)
Formagyakorlat
Kreatív:
Férfiak: 1. Kotvics-Varga Máté (Contact K.T.H.E.)

Nők: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.)
Kreatív fegyveres:
Férfiak: 1. Mónus Viktor (Hlker-KirályTeam)
Zenés:
Férfiak: 1. Kotvics-Varga Máté (Contact K.T.H.E.)

Nők: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.)
Fegyveres:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán (Contact K.T.H.E.)


Veteránok:
Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor (Agrobio Classic KBBC)
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
94 kg: 1. Juhász Gergely (Halker-KirályTeam)
Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor (Agrobio Classic KBBC)
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Olasz Attila (Esztergomi KBSE)

94 kg: 1. Molnár László (Halker-KirályTeam)

+94 kg: 1. Lakatos Norbert  (Halker-KirályTeam)
Kick light:

Férfiak: 
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Zenkó László (LSP Team)

94 kg: 1. Molnár László (Halker-KirályTeam)

+94 kg: 1. Vas Csaba (Combat „D” SC)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35507
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4121
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel