Kick-box: Nagy csaták Füzesgyarmaton

2013. 04. 18. 16:44
Kick-box: Nagy csaták Füzesgyarmaton

Füzesgyarmaton, a városi sportcsarnokban került megrendezésre a 2013 évi Békés megyei Általános és Középiskolás Kick-box Diákolimpia Döntő. A versenyt hosszas szervező munka előzte meg, a rendező helyi Hegyesi Kick-box SE mindent megtett a magas szintű rendezés érdekében és ez sikerült is!

Csak dicsérni lehet a füzesgyarmati önkormányzatot, amely jelentős anyagi eszközökkel segítette a méltó rendezést, s ezek után nem meglepő, hogy a testület két képviselője, Suchné Szabó Edit és Vida Imre köszöntötte a megnyitókor a Diáksporthimnusz taktusaira bevonuló 148 versenyzőt. Késő délelőttől estig folyamatosan zajlottak a küzdelmek. A mérkőzések hevességét jellemzte, hogy nem unatkozott a versenyorvos…Hagyományosan az óvodások gyakorló küzdelmeire is sor került – természetesen versenyen kívül. A versenyen nem csak az All-Style Karate és kick-box irányzat versenyzői léptek tatamira, hiszen az ITF Taekwon-do irányzatot is jó pár versenyző képviselte – eredményesen. A Gregor László főbíró vezette bírói kar jól oldotta meg nem könnyű feladatát. A megyei diákolimpiai döntő jó előkészítését jelentette a május 25-én Békéscsabán sorra kerülő kick-box Diákolimpia országos döntőnek. 

Eredmények:
PONT-FIGHTING (SEMI-CONTACT)
Gyermek leány
-25 kg. 1.Hegedűs Hanga (Bcs.Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsaba)
2.Viczián Vivien (Békéscsaba Erzsébethelyi Általános Iskola)
3.Debreczeny Enikő (Rókusi Általános Iskola, Szeged)

28 kg. 1.Koszecz Boglárka (Bcs. ErzsébethelyiÁlt.Isk.)
2.Fülöp Fanni (Széchenyi István Ált.Isk. Újkígyós)

+ 32 kg 1.Zsilák Laura (Jankay Tibor Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola)
2.Váradi Szonja (Széchenyi István Ált.Isk.Újkígyós)

Kadet 1, serdülő leány

-37 kg.
1.Kiss Gréta Lili (Kossuth Lajos Alapfokú Iskola /KLAPI/ Füzesgyarmat)
2.Fábián Leila Beatrix (KLAPI Füzesgyarmat)
3.Kovács Hanna (Széchenyi István Ált.Isk. Újkígyós)

-47 kg.
1. Kovács Barbara (Bcs.Lencsési Ált.Isk)
2.Liszkai Viktória (TKD, Kétegyházi Román Nemzetiségi Ált.Isk.)
3.Tóth Laura (KLAPI Füzesgyarmat)

-52 kg.
1.Török Dóra (Széchenyi István Ált. Isk. Újkígyós)
2.Halász Enikő (Mezőberény Kistérségi Ált. Isk.)

Kadet 2, ifjúsági leány
-50 kg.
1.Fodor Vanessza (Tabáni Általános Iskola, Szeged)
2.Fábián Ilona Rita (KLAPI Füzesgyarmat)
3.Kiss Eliza (KLAPI Füzesgyarmat)

-65 kg.
1.Bákai Blanka (Juhász Gyula Általános Iskola, Szeged)
2.Maglóczki Kira (Bcs.Széchenyi István Kéttanítási Nyelvő Közgazdasági Középiskola)

+65 kg.
1.Pribék Andrea (Bcs.Andrássy Gyula Gimnázium )
2.Bálint Edit (Bcs.Andrássy Gyula Gimnázium)
3.Krajcsó Csenge (TKD,Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)

gyermek fiú
-25 kg.
1.Viczián Dániel (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Bánfi Bence (Széchenyi István Ált.Isk. Újkígyós)
3.Rostás Izmael (Széchenyi István Ált. Isk. Újkígyós)

-28 kg.
1.Sárvári Levente Bcs.LencsésiÁlt.Isk.)
2.Csete Benjámin (Márki Sándor Ált.Isk. Kétegyháza)
3.Surin Áron (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)


-32 kg.
1.Laurincz Péter (Szabadkígyósi Ált.Isk.)
2.Csiernyik Levente (Bcs. Erzsébethelyi Ált.Isk.)
3.Tóth Dusán (Szabadkígyósi Ált.Isk.)

+32 kg.
1.Frankó Bonifác (Bcs.Jankay Tibor Ált.Isk.)
2.Vadi Olivér (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk.)
3.Török Vince (Széchenyi István Ált.Isk. Újkígyós)

Kadett 2, Serdülő fiú
-28 kg.
1.Stumpf Márk (Bcs. Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Hosszú Péter (TKD. Bcs.Kazinczy Ferenc Ált.Isk.)
3.Vicze Máté (KLAPI Füzesgyarmat)

-32 kg.
1.Varga Mátyás (Széchenyi István Ált.Isk.Újkígyós)
2.Loós Dominik (Makói Általános Iskola)
3.Mézes Roland (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)

-37 kg.
1.Flack Márk (Ványai Ambrus Ált.Isk. Dévaványa)
2.Szász Szilárd (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony)
3.Szabó Zoltán (KLAPI Füzesgyarmat)

-42 kg.
1.Czár Tibor (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Csák Boldizsár (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk.)
3.Dénes Benedek (Bcs.Belvárosi Ált.Isk. és Gimnázium)

+52 kg.
1.Krajcsó Csanád (TKD Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Lagzi Zoltán (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
3.Kovács Márk (Arany Gusztáv Ált.Isk.Köröstarcsa)

Kadet 2, ifjúsági t fiú
-42 kg.
1.Viczián Roland (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Krucsai Gergő (Széchenyi István Ált.Isk.Újkígyós)
3.Hrabovszki Donát (Bcs.Belvárosi Ált.Isk.és Gimnázium)

-52 kg.
1.Csák Bence (Bcs.Petőfi UtcaiÁlt.Isk.)
2.Szentpéteri Bence (Arany Gusztáv Ált.Isk. Köröstarcsa)
3.Vincze Ádám Károly (KLAPI Füzesgyarmat)

-63 kg.
1.Sallay Gábor (Békéscsaba Evangélikus Gimnázium)
2.Szász Kristóf (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony)
3.Sági Zsolt (Bcs.Gépészeti SZKI)

+69 kg.
1.Opauszki Dávid (Bcs.Belvárosi Ált.Isk. és Gimnázium)
2.Solymosi László (Mezőberény Kistérségi Ált.Isk)
3.Hári Hunor (Csorvási Általános Művelődési Központ)

Junior korcsoport
férfi -57 kg.
1.Hidvégi Nándor (Bcs.Zwack József Kereskedelmi Szakközépiskola)
2.Csontos Norbert (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola ,Szeghalom)
-63 kg.
1.Laurincz Zoltán (Bcs.Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium)
2.Béres Ákos (TKD, Bcs. Evangélikus Gimnázium)
3.Barna Patrik (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény)

-79 kg.
1.Kun Zoltán (TKD, Bcs.Kemény Gábor SzKI)
2.Bordás Robin (TKD, Bcs. Evangélikus Gimnázium)

-89 kg
1.Harangozó Gábor (Bcs.Andrássy Gyula Gimnázium )
2.Vida Balázs (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola,Szeghalom)
3.Patai Zsolt (Bcs.Vásárhelyi Pál Szakközépiskola És Kollégium)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadet 1, serdülő korcsoport
leány
-37 kg.
1.Liszkai Viktória (TKD, Kétegyházi Román nemzetiségi Ált.Isk.)
2.Kiss Gréta Lili (KLAPI Füzesgyarmat)
3.Fábián Leila Beatrix (KLAPI Füzesgyarmat)

-52 kg.
1.Kovács Barbara (Bcs.Lencsési Ált.Isk.)
2.Halász Enikő (Mezőberény Kistérségi Ált.Isk.)

Kadet 2, ifjúsági korcsoport
leány -50 kg.
1.Fábián Ilona Rita (KLAPI Füzesgyarmat)
2.Kiss Eliza (KLAPI Füzesgyarmat)

Junior korcsoport
női -50 kg.
1.Krajcsó Csenge (TKD,Bcs. Evangélikus Gimnázium)
2.Maglóczki Kira (TKD,Bcs.Széchenyi István Kéttanítási Nyelvű Közgazdasági Középiskola)

gyermek korcsoport
fiú -28 kg.
1.Sárvári Levente (Bcs.Lencsési Ált.Isk.)
2.Csete Benjámin (Márki Sándor Ált.Isk.,Kétegyháza)
3.Surin Áron (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)

+32 kg.
1.Solymosi Norbert (Mezőberény Kistérségi Ált.Isk.)
2.Bohus Ákos (Szlovák Általános Iskola)

Kadet 1, serdülő korcsoport
fiú -32 kg.
1.Szász Szilárd (Szent István Katolikus Óvoda és Állt.Isk. Kétsoprony)
2.Hosszú Péter (Bcs. Kazinczy Ferenc Ált.Isk.)
3.Szabó Lóránd (KLAPI Füzesgyarmat)

-37 kg.
1.Flack Márk (Ványai Ambrus Ált.Isk.., Dévaványa)
2.Sági Roland (KLAPI Füzesgyarmat)
3.Szabó Zoltán (KLAPI Füzesgyarmat)

+52 kg.
1.Krajcsó Csanád (TKD, Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk.)
2.Kovács Márk (Arany GusztávÁlt.Isk. Köröstarcsa)

Kadet 2, ifjúsági korcsoport
fiú -42 kg.
1.Igricz János (TKD, Román nemzetiségi Ált.Isk., Kétegyháza)
2.Vincze Ádám Károly (KLAPI Füzesgyarmat)
3.Rácz Martin János (Petőfi István Ált.Isk.Kondoros)

-69 kg.
1.Szász Kristóf (Szent István Katolikus Ált.Isk.Kétsoprony)
2.Sági Zsolt (Bcs.Gépészeti SZKI)
3.Solymosi László (Mezőberény Kistérségi Ált.Isk.)

Junior korcsoport
férfi -63 kg.
1.Béres Ákos (TKD, Bcs. Evangélikus Gimnázium)
2.Barna Patrik (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Mezőberény)
3.Csontos Norbert (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola ,Szeghalom)

-74 kg.
1.Kun Zoltán (TKD, Bcs.Kemény Gábor Szakközépiskola)
2.Bordás Robin (TKD, Bcs.Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)

-89 kg.
1.Vida Balázs (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Isk.Szeghalom)
2.Kun Zoltán (TKD, Bcs.Kemény Gábor Szakközépiskola)

A verseny Fő támogatója: Füzesgyarmat Városi Önkormányzat.
Támogatók: Békés Megyei Harcművész Szövetség, Suchné Szabó Edit és Vida Imre önkormányzati képviselők, Füzes TV Kft., 100 Ft-os Bolt
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel