Kick-box bemutató Okányban
Okány község kick-box klubját Deák László irányítja sok-sok év óta.
A kisebb településeken, falvakban munkálkodó harcművész klubok soha nem voltak könnyű helyzetben. Nem egyszer kis létszámmal dolgoznak, s gyakran csak az edző lelkesedése az az erő, ami mozgatja a közösséget.
A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai között szerencsére nem egy olyan „kis” klub tevékenykedik, akiket a pandémia okozta lezárások és válságok sem törtek meg. Okány község kick-box klubját Deák László irányítja sok-sok év óta. Amikor a művelődési házat sem tudták használni a lezárások miatt, akkor magánháznál edzettek, s így életben maradt az értékes kis közösség.
Évek óta színvonalas nunchaku és más keleti harci eszközök oktatása is folyik Okányban. Ezt elsősorban a bemutatókon tudja a klub megmutatni. Ilyen kiváló lehetőség az okányi falunap, ami idén is megrendezésre került. Örömteli volt az igényes rendezvény plakátján olvasni az Okányi Kick-boksz Szabadidő SE bemutatóját.
A bot, sai, nunchaku használaton kívül önvédelem, kick-boksz light-contact technikák, eséstechnika, küzdelmek színesítették a programot. A képekből és az érdeklődőket tekintve jól sikerült a demonstráció és újabb híveket szerzett a harcművészetek és a kick-box sport táborának!