Kétszer is ki akarja ütni Anthony Joshuát

2019. 02. 20. 20:06
Kétszer is ki akarja ütni Anthony Joshuát

Június 1-jén, New Yorkban rendezik az Anthony Joshua – Jarrell Miller nehézsúlyú WBA/IBF/WBO világbajnoki címmérkőzést.

A brit világbajnok első alkalommal bokszol a tengerentúlon.

Július 1-jén, New Yorkban rendezik az Anthony Joshua – Jarrell Miller nehézsúlyú WBA/IBF/WBO világbajnoki címmérkőzést, amely az első küzdelme lesz a tengerentúlon a brit címvédőnek.

A kihívó amerikai Jarrell Miller (23 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) a minap ígéretet tett arra, hogy kétszer is ki fogja ütni a világbajnokot, ugyanis kötelező visszavágási záradékot íratott alá vele „AJ” promótere, Eddie Hearn.

Miller tudja, hogy őt tartják az esélytelenebbnek, ám – ahogy ő fogalmazott - „a kritikusok megcsókolhatják a seggét”, és biztos benne, hogy az első „L” betűt („lose”, azaz vereség) tőle kapja karrierje során.

Tőlem kapja az első, meg a második vereségét is. Kényszerítettek ugyanis a visszavágási záradékra. Ebből is látszik, hogy mekkora szukák ezek. De én kétszer is ki fogom ütni őt. - jelentette ki harciasan Jarrell Miller.

A veretlen kihívó elmondása szerint Joshua karrierének a kezdetén több győzelmet kapott a korrupt bíróktól, akik túl korán megállították a mérkőzéseket Joshua biztos győzelme érdekében.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35457
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3961
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1619
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5263
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel