Két vereség kedden, nincs már versenyben magyar bunyós a vb-n

2019. 09. 17. 18:45
Két vereség kedden, nincs már versenyben magyar bunyós a vb-n

Hámori Ádám és Gálos Roland kedden búcsúzott az oroszországi vb-ről.

A hatfős csapat mindössze 4 győzelmet aratott.

Hámori Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott a 91 kilogrammosok súlycsoportjában kedden a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságtól. A magyar versenyző - aki ezt megelőzően az iráni Mohammad Suriant győzte le - egyhangú pontozással, 5-0-ra kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Az első menetben az ecuadori riválisnak volt több tiszta találata, Hámorit edzői arra kérték, hogy bal kézzel próbáljon akciókat vezetni, ez azonban alig sikerült neki. A menet végén a kőszegi bokszoló megingott, de talpon maradt. A második felvonás előtt aktívabb bokszot várt el a szakmai stáb a magyartól, aki próbált ellenfele támadásaiba közbeütni, de ez csak arra volt elég, hogy ez a menet szorosabb legyen, és hogy az ecuadorit többször figyelmeztessék. A harmadik három percben Hámori több mozgással próbálta zavarba hozni ellenfelét, aki azonban erővel jobban bírta a mérkőzést, igaz, az utolsó percben már szinte csak lefogni akarta a magyar öklözőt. Hámori nem tudott igazán jó akciót bemutatni, így búcsúzott: minden bíró Torresnek adta mindhárom menetet.

Sajnos Gálos Roland is kikapott a nyolcaddöntőben, így kiesett az 57 kilogrammosok súlycsoportjában kedden a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon. A bajaiak versenyzőjének taktikája egyértelmű volt az esélyesebb mongol Tsendbaatar Erdenebat elleni találkozón: a menetek elején várta, hogy riválisa támadjon, ő pedig a támadások második felében igyekezett több ütést bevinni.

A taktika a második felvonásban működött leghatékonyabban, Gálos ekkor több jó kombinációt is bemutatott, de nagy fölényt ekkor sem tudott kialakítani. A harmadik menet gyakorlatilag eseménytelenül telt, Erdenebat szinte csak arra ügyelt, hogy a magyar ne üsse ki, és mivel elképzelését eredményesen valósította meg, egyhangú (5-0-s) pontozásos győzelemmel negyeddöntőbe jutott.

Gálos vereségével az utolsó magyar öklöző is kiesett a világbajnokságon, a hatfős válogatott tagjai összesen négy mérkőzést nyertek.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel