Két véglet egy hétvége alatt

2019. 04. 22. 21:22
Két véglet egy hétvége alatt

Menekülttáborban járt és a NOB elnökével is találkozott a magyar kick-boxos.

Két végletet tapasztalt meg egy hét alatt Mórádi Zsolt. A kick-box történetének legeredményesebb versenyzője a napokban egy jordániai menekülttáborban tartott edzéseket, majd a NOB Sportolói Fórumán járt, ahol találkozott Thomas Bachhal is.

Mórádi Zsolt a közelmúltban a WAKO kick-box világszövetség Sportolói Bizottságának elnöke lett, és megválasztották a tekintélyes Peace and Sport békenagykövetének is. Jordániába a két szervezet felkérésére utazott ki, mivel azok az ENSZ-szel közösen programokat szerveznek menekülttáborokban. A 80 ezer szíriai menekült által lakott Zaatari Refugee Camp a sivatag közepén van, és Mórádi Zsolt szerint úgy néz ki, mint valamiféle Mad Max stílusú sci-fi.

"Megdöbbentő volt a saját szememmel látni, hogy emberek bádogépületekben laknak és a földön alszanak, a háború miatt pedig szinte semmi reményük, hogy a sorsuk jobbra forduljon. A kilátástalanságon enyhíthetnek az ilyen programok."

A versenyzéstől tavaly visszavonult klasszis azzal a küldetéssel ment, hogy oktasson és irányítsa Alinak, az ott élő menekült edzőnek a munkáját, akit a WAKO választott ki és ad neki fizetést, hogy a táborban rendszeresen edzéseket tartson.

"Elképesztő élmény volt ez a három nap. Próbáltam pozitív energiát sugározni, de nem volt könnyű. Ugyanakkor ilyen hálás tanítványokkal még életemben nem találkoztam. Testközelből volt érezhető, hogy a nyomorból való kitörés milyen elképesztő motiváció."

A csepeli fiatalember elmondta: más sportágak is rendelkeznek hasonló programokkal, és évente két-háromszor tréningezik a menekült edzőket. Ali mérnöknek tanult Szíriában, mikor kitört a háború. A látogatás óta tartják a kapcsolatot a Facebookon, oktató DVD-t is küldött neki, és úgy tervezi, jövőre visszamegy – mondta Mórádi Zsolt.

moradizsolt

Hazaérkezése után a tízszeres világbajnok ismét útnak indult. Ezúttal Lausanne-ba, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden idők legnagyobb Sportolói Fórumát tartotta. Mórádi Zsolt annak apropóján volt jelen, hogy a NOB tavaly év végén hivatalos – bár egyelőre ötkarikás programban nem szereplő – sportágként ismerte el a kick-boxot, illetve annak világszövetségét, a WAKO-t.

"Jó volt kinn együtt lenni más magyarokkal, köztük Gyurta Danival, aki a NOB Sportolói Bizottságának tagja és Sinkó Andreával, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, de ott volt Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is" – mesélte Mórádi Zsolt, aki olyan külföldi világsztárokkal is beszélgetett, mint a rúdugró Szergej Bubka és Jelena iszinbajeva, akik szintén a Peace and Sport nagykövetei. Legfontosabbnak azonban a Thomas Bach NOB-elnökkel való találkozást nevezte.

"Bemutatkoztam, majd megköszöntem neki, hogy a kick-box ott lehet az elismert sportágak között. Thomas Bach sok sikert kívánt és a támogatásáról biztosított. Úgyhogy tovább kell folytatnunk azt a munkát, amelyet a WAKO-ban végzünk."

"A sportolói fórum roppant hasznos volt" – értékelt Mórádi Zsolt, akinek az volt a célja, hogy feltérképezze a sportolói bizottságok működését az olimpiai sportágakban. Sokat tanult és rengeteg barátot szerzett, kapcsolatot épített ki.

"Furcsán jött össze, hogy egy héten belül megjártam az úgymond két pólust. Így érzi át az ember igazán azt a felelősséget, hogy befolyással lehet eseményekre, akár életekre is. Mert hát én megtapasztaltam, hogy a gyerekek csillogó szemmel néztek rám a táborban és fogták a kezemet séta közben, Lausanne-ban pedig világsztárokkal együtt próbáltunk meg sportolóként minél többet tenni a sportért" – fogalmazott a sport- és békenagykövet.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35491
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
792
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3994
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1632
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel