Két izgalmas címmérkőzés az év utolsó gáláján

2016. 11. 22. 16:48
Két izgalmas címmérkőzés az év utolsó gáláján

A Felix Promotion egy WBO Europe és egy magyar bajnoki címmel búcsúztatja az évet.

A Felix Promotion december 17-én, Budapesten, két igen izgalmasnak ígérkező bajnoki címmérkőzéssel fémjelzett rendezvénnyel búcsúztatja a 2016-os versenyszezont és az esztendőt.

A piacvezető vállalkozás idei hatodik bokszgálája sem szűkölködik majd izgalmakban, ugyanis Baranyi Richárd (17 győzelem, 1 vereség) a szeptemberben megszerzett WBO Európa-bajnoki övét teszi majd kockára, míg a másik címmérkőzésen trilógiává nemesedik Tóth Tamás „Barbár” és Bozai Gyula cirkálósúlyú versengése.

Rácz Félix promóter a Tóth-Bozai magyar bajnok párharcról, amelynek első két felvonása döntetlenre végződött, a következőket mondta: „A mostani végeredménytől függetlenül ez lesz az utolsó küzdelmük, most kell eldönteniük, hogy ki a jobb” - jelentette ki az üzletember.

Ismét szorítóba lép a WBO szövetség cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka, a veretlen Szellő Imre (14 győzelem). A ceglédi sportolónak kisebb betegség miatt ki kellett hagynia a legutóbbi, székesfehérvári bokszgálát, most egy 8 menetes mérkőzéssel hangolódik rá az év elejéire tervezett WBO Interkontinentális címvédő mérkőzésére. Kötelek közé lép még Harcsa Norbert, Darmos József, Kispál Zoltán, Egedi Renátó, Kis Máté és Turbucz Sándor is.
Felix_Promotion_Budapest_20161217.jpgFelix_Promotion_Budapest_20161217.jpg
A Felix Promotion bokszgáláját a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport élőben közvetíti. Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részletekért, keresse fel a szervező vállalkozás honlapját, melyet a www.felixpromotion.com címen lehet elérni.

a Felix Promotion International sajtóközleménye
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel