Keszthelyi női ifi és junior Eb: aranyra várva

2015. 08. 03. 18:29
Keszthelyi női ifi és junior Eb: aranyra várva

A hétfői MÖSZ sajtótájékoztató második felében az augusztus 16 és 22 között Keszthelyen sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokságról esett szó.

Az eddigi öt női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon összesen 14 magyar érem született, 3 ezüst és 11 bronz (az ifjúságiaknál 1 ezüst és 7 bronz, a junioroknál 2 ezüst és 4 bronz). A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra, hiszen öt olyan versenyző is tagja a keretek, akik tavaly illetve idén világversenyeken érmekkel bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket. 

Csötönyi Sándor bejelentette, hogy az esemény fővédnöke Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök. Elhangzott, hogy több mint 200 öklöző lány érkezik 25 európai országból. A MÖSZ célja az volt a hazai rendezéssel, hogy segítsen kiemelkedni azoknak a versenyzőknek, akik közül 2020-ra már olimpiai kvalifikációt is szerezhetnek néhányan. 

A verseny főhadiszállásának, a Hotel Helikonnak ügyvezető igazgatója Fazekas József elmondta, hogy már az ötödik európai versenyt rendezik közösen a MÖSZ-szel, úgy hogy Keszthelyre már haza jár a sportág. 

EB 2015 Keszthely
Ifjúsági keret
48 kg Kalmár Beatrix Kecskemét, 51 kg Viglási Alexandra Varjú Boksz, 54 kg Róka Vanessza Sopron-Gyevát, 57 kg Kiss Marietta Egri SI, 60 kg Takács Tímea Halásztelek, ifjúsági Vb 2015 3., 64 kg Kiss Tünde Halásztelek, junior Eb 2014 3., 69 kg Cseri Gitta Szeged BC, 75 kg Szokol Fanni Ring SC Kaposvár, junior Eb 2014 3., 81 kg Pallás Szimonetta DVSC, 81+kg Bencze Eszter Vecsés SE 

Junior keret
46 kg Károlyi Gabriella Ring SK Kaposvár, 48 kg Kondákor Emília BBA Nagykanizsa, 50 kg
Finesz Kamilla FittBoksz Kőszeg, 52 kg Nagy Angéla DVSC, 54 kg Endre Krisztina Kiskunfélegyháza, 57 kg Kökény Szandra Taksony, 60 kg Villás Veronika KSI, 63 kgGáll Bernadett Sopron-Gyevát, junior Eb 2014 3., 66 kg Petrovics Gabriella Ring SK Kaposvár, 80 kg Budai Vivien KSI, junior Vb 2015 3., 80+kg Juhász Adrienn Halásztelek
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9264
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7461
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6239
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4677
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel