Kessler kidobta menedzserét, egyben legjobb barátját

2010. 10. 21. 22:22
Kessler kidobta menedzserét, egyben legjobb barátját

A WBC szemsérüléssel bajlódó, ezért „parkolópályán” lévő nagyközépsúlyú bajnoka, Mikkel Kessler megvált az őt menedzserként és tanácsadóként segítő Simon Lundt Hansen-től. Hivatalosan azért, mert Kessler várhatóan sokáig inaktív marad, így nem maradt feladata a szakembernek. Ugyanakkor nemrég az ökölvívó azt nyilatkozta a dán médiának, hogy az elmúlt időkben rengeteg pénzt elpazaroltak, amihez bizonyára a menedzsernek döntéseinek is lehetett valamilyen köze.

Hansen csak azóta dolgozott Kesslerrel ,mióta az a Sauerland Eventhez szerződött, egyébként régi barátság főzi őket egymáshoz. Hansen és Kessler ugyanabban az amatőr klubban kezdték pályafutásukat, majd kis különbséggel vágtak bele a profi karriernek. Mint ismert, Kessler igazi világsztárrá vált, míg Hansen 5 győztesen megvívott csata után vereséget szenvedett, és befejezte pályafutását. Később kábítószerrel kapcsolatos ügye miatt rövid ideig börtönben is volt, de Kessler később tanácsadóként és menedzserként maga mellé vette legjobb barátját.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4392
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel