Kelemen Balázs: műtét a nyári szünetben

2011. 07. 08. 12:12
Kelemen Balázs: műtét a nyári szünetben

A Felix Promotion nagyközépsúlyú versenyzője, a veretlen Kelemen Balázs (10 győzelem – 0 vereség) tegnap orrsövény-műtéten ment keresztül a budapesti Állami Egészségügyi Központban.

A győri ökölvívó elmondta, hogy már régóta nem kap rendesen levegőt, ami egy hosszabb menetszámú mérkőzésen bizonyosan hátrányosan érintette volna.

„Megbeszéltem Rácz Félixszel, hogy kihasználom a nyári szünetet, és túlesek ezen a régóta esedékes beavatkozáson” – fogalmazott Kelemen. „Nem szépészeti beavatkozásra kell gondolni, csak az orrsövényt tették rendbe. Nem volt kellemes érzés, hiszen nem altattak el, és az orvosok bizony alaposan szétkalapálták a fejem. De megérte. Már most is több levegőhöz jutok, pedig elég komoly kötés van az orromon.”

A 32 esztendős bunyós hozzátette, hogy az orvosok három hét teljes pihenőt rendeltek el, így augusztus első napjaiban kezdheti meg a futóedzéseket, amely után fokozatosan rázódik vissza a „normál” ökölvívó-munkába.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel