Kelemen Balázs: Kérem a következőt

2014. 03. 11. 07:36
Kelemen Balázs: Kérem a következőt

20. profi győzelmét aratta a kecskeméti Ferobox Event gálán Kelemen Balázs, a vállalkozás feltörekvő reménysége.

Kicsit háttérbe szorult Kelemen Balázs (20 győzelem – 0 vereség) a kecskeméti eseményen, annak ellenére, hogy a következő hónapok hírei - jó eséllyel – róla fognak szólni a magyar bokszéletben, hiszen komoly vb-címmérkőzés kapujában áll.

A győri sportoló a szerb Bogdan Mitic (19 győzelem – 5 vereség) ellen meccselt egy 6 menetre tervezett összecsapáson, melyet a küzdelem hajrájában TKO-val abszolvált. Sajnos a mérkőzést csak a helyszínen jelenlévők láthatták.

„A mérkőzés jó pörgős volt, és úgy rémlik, én szedtem be az első említésre méltó pofont” – emlékezett vissza Kelemen. „A szerb srác képzett volt, ráadásul erőszakos, erős, és minden percben veszélyes. Ennek ellenére úgy éreztem, végig kézben tartottam a mérkőzést. Jó formába érkeztem a helyszínre, és ez a súlyomon is látszott, hiszen 75 és fél kilóval mertem be. Igazából fura volt a hat menet ritmusa, mert végig 12 menetre készültem, mivel megint tartalék voltam az egy héttel korábbi Stiegitz-Abraham meccsen. Mondjuk a súlyt már oda belőttem.”

A formájával a magyar versenyző elégedett volt, de az ellenfél küzdőszellemét is dicsérte. „Erősnek éreztem magam, így nem lepett meg hogy a második menetben a gong mentette meg az ellenfelemet. Az annál inkább az, hogy kijött a folytatásra, ezzel jelezte felem, hogy meg akarja fordítani a meccset. A hatodik menetben viszont sikerült befejeztem a mérkőzést.”

Kelemen szerint abszolút tudatos volt a hajrá, amivel befejezte a kecskeméti küzdelmet, de tudja jól, vannak még kijavítandó hibái. „Már a küzdelem elején elhatároztam, hogy az utolsó felvonásban kihasználóm a fizikai erőmet, és meghúzok minden ütést. Még volt bennem több menetre is erő. Összességében jónak bizonyult a taktika. A meccs után összegeztük az edzőimmel a hiányosságaimat, és törekszünk ezek kijavítására. Úgy érzem, mentálisan és fizikálisan is sokat fejlődtem, de hibákat mindig találunk, ezeket a következő küzdelemre igyekszünk kijavítani.”

A monokli.com már korábban írt arról, hogy a WBO ranglistán 8. helyen álló Kelemen akár már a következő mérkőzésén ringbe léphet a szövetség régi/új világelsője, Arthur Abraham (39 győzelem - 4 vereség) ellen. Az Abraham-Kelemen küzdelemre május 31-én, Németországban kerülhet sor.
Kelemen Balázs Ferobox.jpgKelemen Balázs
„Az Abraham elleni meccs egy hatalmas mérföldkő lenne a pályafutásomban” – fogalmazott a veretlen kiválóság, aki a WBO nemzetközi-bajnoki övét birtokolja. „Volt szerencsém pár méterre a ringtől végignézni a harmadik Abraham-Stieglitz mérkőzést. Tudom, láttam, hogy kőkemény bokszoló az örmény, ezért tudta visszaszerezni a világbajnoki címet. Emiatt most, két hetes pihenő után, kétszáz-százalékos erőbedobással kezdem újra az edzéseket. Először is állóképességet, ütőerőt, és dinamikát fejlesztünk, hisz abból soha nem elég. Mellette különféle készségfejlesztő gyakorlatokat csinálunk.”

Ugyanakkor Kelemen hangsúlyozta, hogy egyelőre még nem merült el részletesen az Abraham-meccsbe, mivel ez még csak egy lehetőség, konkrétumok nélkül. „A menedzsment még fix időpontot nem mondott, de tudtommal rövidesen elkezdik a tárgyalást egy esetleges meccsről. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a mögöttünk álló hétvégéig nem volt téma a világbajnoki meccs, mert először a kecskeméti ellenfelemet kellett megoldani. Én soha nem nézek túl a következő ellenfelemen! Most, hogy ezt a lépcsőfokot megléptük, jöhet a következő, de hogy kicsoda, azt a Ferobox Event dönti el.”

Kecskeméti eredmény
Kelemen Balázs TKO6 Bogdan Mitic
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5665
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel