Káté Gyula klubot váltott - már kispesti az amatőr klasszis

2009. 05. 31. 20:18
Káté Gyula klubot váltott - már kispesti az amatőr klasszis

Az amatőr válogatott oszlopos tagja már egy jó ideje az MTK versenyzőjeként osztotta a pofonokat, ám a napokban a junior világbajnoki címmel is büszkélkedő versenyző a kispesti Unió bokszolója lett.

Ez a hír azért is meglepő, mert Káté mindig hűséges volt klubjához, és elmondhatjuk, hogy az MTK egyik legsikeresebb sportolója volt. Sajnos a hűség nem mindig kifizetődő, a klub nem igazán becsülte őt meg. A félre értések elkerülése végett, senki ne a vezetőedző Dexler Gézára gondoljon, hanem az anya egyesületre.

„Géza bával továbbra is marad a jó kapcsolat, olyannyira, hogy amennyiben kéri, továbbra is szívesen állók a ring sarokba, akár mellette, vagy amennyiben nem ér rá, akkor helyettesítem őt.” - kezdte Káté. „Volt gondom az anya egyesülettel, nem játszottak tiszta lapokkal, no meg váltanom is kellet, az év elején éreztem, nem vagyok eléggé motivált, kezdtem elfásulni, ezért elmentem Szántó Imréhez, Öcsi bácsihoz, és megkérdeztem, foglalkozna-e velem? A mester rövid gondolkodási idő után igent mondott, és én mára már hivatalosan is a Kispest ökölvívója vagyok. Öcsi bácsi edzésein, már az ötödiken vagyok túl, kezdek érezni plusz erőt."

Káté Gyula.jpgKáté Gyula.jpgArra a kérdésre, hogy nem érzi e hátránynak, hogy a fiatal vetélytárs Klasz Árpád is kispesti a következőket mondta:

„Nem, Árpival jó barátságban vagyunk, és mindkettőnknek plusz motivációt ad, hogy együtt edzünk, aztán majd kiderül, melyikünk fejlődik jobban."

A nagyhírű mester Szántó Imre már jó néhány tehetséget kinevelt, vagy éppen felnőtteket formált világszintűvé, most azonban egy nagyon érett amatőrt kapott, ami nem kis feladat még egy rutinos trénernek sem!

Káté már az egykori szövetségi kapitány edzéseit látogatja, sőt, már a pénteki Kelet-Nyugat gálán túlestek a tűzkeresztségen is.

„Sokat gondolkodtam, át vegyem-e Gyulát, hiszen egy sikeres, de már nem túl fiatal versenyzőről van szó. Elbeszélgettünk, elmondtam, hogy én mit gondolok, és olyan választ kaptam, amire azt mondtam: akkor mától tekintsd magad a kispest ökölvívójának! Természetesen, nagyon jól ismerem őt, több mérkőzésén álltam a ring sarkában, tudtam mit vállalok. Elmondhatom, nem bántam meg, közismert, hogy Gyula az edzéseken maximálisan teljesít, és a többiekre jó hatással van, húzza magával őket, hogy mit érünk el ketten? No, azt majd meglátjuk, most még a kezdeti időszakban vagyunk, ismerkedünk egymással, és Gyula igyekszik mindazt átalakítani bunyójában, amit én kérek tőle.”

Sok sikert kívánunk a közös munkához, abban biztosak lehetünk, amennyiben az ősz hajú mesternek az elképzeléseit Gyula, meg tudja valósítani, akkor még eredményesebb lesz a nemzetközi versenyeken is.

a kuzdoter.com írása
forrás: profibox.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10654
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5126
Khabib üzent a kiütött Conor McGregor-nak
4549
Az UFC főnök szerint nevetséges lesz a Floyd-Paul „meccs”
3902
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel