Karate együttműködés kiterjesztése

2011. 01. 04. 11:05
Karate együttműködés kiterjesztése

A regionális nemzetközi versenyek, és edzőtáborok lehetőségét növeli a három éve megalakult Duna-Tisza-Körös-Maros Karate Liga, amely a pontrendszerű karate szabályrendszereiben rendez versenyeket.

Ezek a versenyek nem szervezet centrikusak, ezért nyitottak azok számára, akik elfogadják ezeket a szabályrendszereket.

A 2010-es esztendőben a szerbiai Zrenjaninban, Békéscsabán, és a romániai Szalontán rendeztek versenyt az együttműködés jegyében. A kapcsolatok a jövőben bővülhetnek is, hiszen Belgrádban a neves harcművész, Soke Dr.Ilija Jorga X.DAN, a Fudokan karate megalapítója fogadta a DTKM Liga vezetői közül Kesic Bogdan VIII.DAN (Zrenjanin), Gregor László V.DAN (Békéscsaba) és Veselyn Grubacny III.DAN (Zrenjanin) mestereket, akik tájékoztatást adtak az eddigi versenyekről, történésekről,az együttműködés részleteiről.

A jó hangulatú találkozó után elkezdődhet a részletes egyeztetés, ami egyben – remélhetőleg, és a szervezők szándéka szerint .- további országok klubjainak bekapcsolódását is jelentheti.

A Liga jegyében 2011-ben négy versenyt rendeznek majd meg, az időpontok kijelölése folyamatban van.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5635
Fekete László ambiciózus tervei
12482
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
355
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel