Karacs Attila vitatható megosztott pontozással kikapott

2009. 05. 16. 22:51
Karacs Attila vitatható megosztott pontozással kikapott

A szombat esti amsterdami It’s Showtime gálán lépett ringbe a legjobbnak tartott magyar nehézsúlyú küzdősportos, Karacs Attila. A „Hun” művésznévre hallgató bunyós csütörtökön tudta meg, hogy az abszolút verhető kategóriát képviselő belga Rustemi Kreshnik helyett a Hollandiában már nagy sztárnak tartott kitűnőséggel, az It’s Showtime világbajnok (95MAX) Tyrone Sponggal csap össze.

Karacs Attila, a HUNAttila Karacs

A másik változás az volt, hogy míg a Karacs-Kreshnik meccset valahol a felvezető program elején tartották volna, addig a Karacs-Spong derbi már főmérkőzésnek számított az év egyik legnagyobb eseményén, és közvetlen a világszerte nagy érdeklődéssel várt Schilt-Hari összecsapás előtt rendezték meg.

Sajnos a mérkőzésről nem tudunk részletesen beszámolni (akkor még nem volt videó), de a három menetes küzdelem végigment, amit 2-1 arányban a holland harcos nyert meg. A kintiek beszámolója szerint az első menet egyértelműen Karacsé volt, a második is, igaz jóval szorosabb küzdelemben. A harmadikban már Spong irányított, és ezt a játékrészt megnyerte. Máskülönben Spong-ot már a második menet közepétől kifütyülte a hazai közönség. Mindent összevetve, nagyon szoros volt az összecsapás, amit legalább extra-menettel kellett volna honorálni, noha a magyar harcos eleve úgy érezte a meccs végén, hogy jobb volt ellenfelénél.

A 2-1 is azt jelenti, hogy volt egy pontozó, aki a helyi publikumnak szinte ismeretlen, jóval kisebb hírű harcost látta jobbnak, és nem az otthon, hazai környezetben küzdő sztárt, aki miatt több ezren váltottak belépőjegyet a gálára. A közönség is a magyar fightert ünnepelte, és a szervezők, valamint a felkelő nap országából érkezett illusztris vendégek is fontosnak tartották, hogy az öltözőben gratuláljanak hazánk egyre szebbreményű fiának!

A vereség ellenére Attila nem volt letörve, ami az eredményhirdetés után is látszott az arcán, hisz ő is tudja, az ő sportágában soha nem a rekordot, hanem a mutatott teljesítményt veszik alapul, s ez alapján Karacs Attila végre világszerte jegyzett harcos lett, akit ezentúl nem csak beugróként hívnak majd a legnagyobb sztárok elleni küzdelmekre!

Karacs Attilát a gála után 1 500 éjenző szurkoló várta az Aréna előtt...

Undercard program
1. Sem Braam - Imro Main (pts)
2. Chris N'gimbi - Dennis Schneidmiller (pts)
3. Rico Verhoeven - Ricardo Fyeet (pts)
4. Sahin Yakut - Perry Ubeda
5. Ashwin Balrak - Bjorn Breggy (pts xtra round)
6. Christiano Delgado - Rustemy Kreshnik (tko3)
7. Brian Lo-A-Njoe - Murat Direkci (tko2)
8. Gevorg Petrosyan - Faldir Chahbari (pts)
9. Shane Campbell - Joerie Mes (tko3)
10. Orono Vor Petchpoon - Hassan El Hamzaoui (pts)

Main event
11. Stefan Leko - Melvin Manhoef (tko2) video >>>
12. William Diender - Gago Drago (doctor stop) video >>>
13. Mourad Bouzidi - Errol Zimmerman (tko) video >>>
14. Thomas Hron - Daniel Ghita (tko2)
15. Chahid Oulad El Hadj - Andy Souwer (pts) 
16. Tyrone Spong - Karacs Attila (pts) video >>>
17. Sem Schilt - Badr Hari (tko1) video >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20466
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6643
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2814
„Canelo” a vitathatatlan
2579
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel