Joshua ide, Joshua oda, Fury nem néz túl Wilderen

2020. 09. 05. 15:10
Joshua ide, Joshua oda, Fury nem néz túl Wilderen

Jön Joshua, de csak Wilder után.

Túl veszélyes az amerikai, ezért Fury nem becsüli le.

A brit és a nemzetközi szaksajtó természetesen kiemelten foglalkozik a jövő évre tervezett Tyson Fury vs. Anthony Joshua WBC/WBA/WBO/IBF nehézsúlyú címegyesítő összecsapással, amiről mindkét világbajnok előszeretettel nyilatkozik. Ugyanakkor a WBC világbajnok Tyson Fury (30 győzelem, 1 döntetlen) nemrég szót kért, hogy hangsúlyozza: Joshua előtt neki még Wilderrel kell bokszolnia, és számára most az amerikai a legfontosabb.

Az egyetlen dolog, amire most koncentrálok, az, hogy harmadszor is megküzdök Deontay Wilderrel. Soha nem nézek át egyetlen ellenfélen sem, főleg nem egy olyan veszélyes bunyóson, mint Wilder. A legnagyobb tisztelettel kell közelítenem felé, mert egy nagy bajnok, aki a legnagyobb ütők között van a mezőnyben. De aggódni senki miatt nem aggódok. - fogalmazott Fury.

Mint ismert, a két bunyós első mérkőzése (2018) döntetlenre végződött, úgy, hogy Fury jobbnak tűnt, de Wilder kétszer is padlóra küldte a 12 menet során. Az idén februárban megrendezett visszavágót Fury TKO-val nyerte meg. A harmadik párharc idén decemberben lehet...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32766
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel