Joppy hat menetet bírt Sumenov ellen

2011. 01. 08. 19:15
Joppy hat menetet bírt Sumenov ellen

Jürgen Brähmer betegsége miatt szombat este „csak” egy sima címvédő mérkőzésen vehetett részt a WBA félnehézsúlyú bajnoka, Bejbut Sumenov (11 győzelem – 1 vereség). A kazah bokszoló kihívója a beugró, korábbi háromszoros középsúlyú világelső amerikai veterán, Williams Joppy (39 győzelem – 7 vereség – 2 döntetlen) volt.

Sumenov sikerrel abszolválta a második címvédő összecsapását, hiszen a 6. menetben megállította amerikai ellenfelét.

A helyszínről származó beszámolók szerint Joppy először az 5. menetben padlózott egy jobbostól, majd a következő menetben ismét. A kihívó egy testre mért balostól került utoljára padlóra, ami után a mérkőzésvezető idő előtt megszakította a meccset.

„Boldog vagyok, és továbbra is világ vitathatatlan félnehézsúlyú világbajnoka akarok lenni” – mondta a küzdelmet követően Sumenov. „Ez a célom. Egy kicsit lassan értem Joppy közelébe, hiszen négy hónapig egy fordított alapállású ellenfélre készültem.”

Természetesen a bajnok mellett a kihívó, Joppy szintén minden tiszteletet megérdemel, hiszen bár a nagy múltú ökölvívó ugyan eredetileg is kötelek közé lépett volna a kazahsztáni rendezvényen, de teljesítményén annak fényében kell értékelni, hogy csak csütörtökön tudta meg, miszerint vb-mérkőzésen bizonyíthat.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel