Jó bunyók, teltház Kecelen

2011. 02. 28. 11:50
Jó bunyók, teltház Kecelen

Kitűnő mérkőzéseket láthatott a keceli sportcsarnok szakértő közönsége: a K-1 Magyar GP-győztes Rácz Dénes magabiztos volt, akárcsak a helyi kedven, Vikker Dániel. A hazai drukerek szempontjából azonban negatív élménnyel zárult a gála, Imre Zsolt ismét nem bírt Ács Lászlóval. Talán jövőre…

kecel mma.jpgkecel mma.jpg

Vancsik Nándor és szervezőcsapata újra bizonyította, érti a szakmáját, zsúfolásig megtelt a keceli sportcsarnok. A sok néző jó hangulata azonban hamar elillan, ha gyengécske meccsekkel traktálják. Kecelen erről szó sem volt, a fiatalok bemutatói után kitűnő összecsapásokon szurkolhattak az egybegyűltek, de nem csak küzdelem volt, technikailag is magasan képzett fighterek csaptak össze.
kecel mma.jpgkecel mma.jpg

A szünet után a „nagyok” mérkőzései következtek, volt egy-két meglepetés. Na, nem az, hogy Szuhányi legyőzte Czenét, a helyi Benkő pedig Bognárt. Sokkal inkább, hogy az egyik legjobb hazai MMA-s, Halmi Viktor meglehetősen enervált bunyót mutatott be a moldáv Pokatilov ellen, „jutalma” nem is lehetett más, mint vereség. Rácz Dénes jelezte, komolyan gondolja a visszatérést, kőkeményen megtérdelte moldáv riválisát, a bíró nem is engedte tovább az összecsapást. A keceliek egyik kedvence, Vikker Dániel szorult helyzetbe került a Zahari Kristóf elleni meccs elején, ám kifordult, s lábfeszítéssel mattolta a debreceni fiút. Imre Zsoltnak valamiért nem megy Ács László ellen, hiába akart nagyon a keceliek frontembere, Ács a második menetben egy ütéssel tudatosította, a szombat este is az övé.

Bemutató résztvevői:
Tagai Zoltán
Pálinkás Milán
Farkas Ferenc
Scharer Réka
Szabó Fanni
Vancsik Lúcia

Eredmények:

1. Light-kick 70 kg 2x2 Mezőfi Richárd VS Bata Gergő
2. MMA 65 kg 2x3 Tóth Andor VS Breszkó Miklós.
3. K-1 95 kg 3x2 Petes Gábor VS Schneider Roland
4. MMA 65 kg 2x3 Kurcz Róbert VS Aczél Miklós
5. MMA 63 kg 2x3 Váczi Vivien VS Petneházi Kitti
6. MMA 80 kg 2x3 Németh Pál VS Füri Róbert
7. K-1 69 kg 3x2 Sörfőző Tamás VS Sinkovicz Attila
8. MMA 58 kg 2x3 Vincze Lilla VS Lévai Anikó
9. K-3 67 kg 3x2 Csizovszki Tamás VS Lucza Gábor
10. K-1 80 kg 3x2 Koncz Bence VS Krasznai Roland
11. MMA 75 kg 2x3 Vimpek István VS Balla Ferenc
12. MMA 78 kg 2x3 Somogyi Ákos VS Sütő Zoltán
13. K-1 71 kg 3x2 Schnobl Krisztián VS Blum Richárd
14. K-1 71 kg 3x2 Horváth Ádám VS Varga Ákos
15. K-1 95 kg 3x2 Papp Gábor VS Bodor Attila
16. MMA 75 kg 2x3 Sasvári Viktor VS Szilágyi Attila
17. K-1 81 kg 3x2 Gubik Márton VS Szabó Alex
18. K-1 57 kg 3x2 Tohai Péter VS Szőke László
19. MMA 81 kg 2x3 Király Csaba VS Bagdi Antal

Szünet

1. K-1 100 kg 3x3 Szuhányi Gyula VS Czene László
2. MMA 75 kg 2x5 Benkő László VS Bognár Szabolcs
3. K-1 76 kg 3x3 Árvai Zsolt VS Vidákovics Patrik
4. MMA 81 kg 2x5 Halmi Viktor VS Pokatilov (moldáv)
5. K-1 81 kg 3x3 Rácz Dénes VS ……….. (moldáv)
6. MMA 75 kg 2x5 Vikker Dániel VS Zahari Kristóf
7. MMA 81 kg 2x5 Imre Zsolt VS Ács László
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5702
Fekete László ambiciózus tervei
12745
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
404
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3074
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel