Január 18-ig eldől, Amir Khan vállalja-e a nagy kihívást

2010. 01. 06. 21:45
Január 18-ig eldől, Amir Khan vállalja-e a nagy kihívást

A WBA elrendelte a kisváltósúlyú bajnok Amir Khan (22 győzelem – 1 vereség) és az interim bajnok Marcos Maidana (27 győzelem – 1 vereség) küzdelmet, és a szövetség igen hamar, már január 18-án egyenesben szeretné látni a párharcot. Ezen a napon a szövetség panamai központjában versenytárgyalást rendeznek, ahol kiderül, hogy ki, mikor és hol rendezi a küzdelmet, mekkora díjalappal.

Korábbi cikkünkből kiderült, hogy ennek ellenére még korántsem biztos a meccs létrejötte, ugyanis Khan még nem határozott arról, vállalja-e Maidana kihívását.

Igazából csak két érv van az összecsapás ellen, nevezetesen hogy az argentin igen kemény öklöző, akinek van esélye elkapni a brit csodagyereket. A másik érv inkább anyagi természetű, ugyanis Maidana interim bajnokként igen komoly részt (45 %) kap a díjalapból, s így Khan nem tudja úgy megtömni a pénztárcáját, ahogy azt szeretné.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20531
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2866
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2344
Teofimo Lopez csalást kiáltott
2035
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel