James Kirkland visszatérhet

2019. 04. 17. 18:08
James Kirkland visszatérhet

Az egykori nagyváltósúlyú reménység négy év után húzhat ismét kesztyűt.

A Saul Alvarez elleni veresége óta nem bokszolt.

Visszatérését tervezi a korábbi nagyváltósúlyú reménység James Kirkland (32 győzelem, 2 vereség). A 35 éves, profi karrierjét 2001-ben (!) megkezdő amerikai ökölvívót 2015-ben láthattuk utoljára, amikor „Canelo” Alvarez a harmadik menetben kiütötte őt.

Kirkland pályafutása igazi hullámvasút, hiszen nem először hagyott ki hosszabb időt, köszönhetően annak, hogy többször összetűzésbe került a törvénnyel.

A bokszoló eredetileg 2016-ban egyszer már egyszer tervezte a visszatérését, ám menedzselési gondjai adódtak, valamint újra letartóztatták.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint Kirkland visszatérését a Davies Entertainment jelentette be, de pontos helyszínt és időpontot még nem neveztek meg. Edzője a legendás bajnoknő, Anne Wolfe lesz, aki már korábban is dolgozott a balhés sztárral.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel