Ismét magyar ökölvívó a WBO ranglista élén

2023. 08. 13. 13:36
Ismét magyar ökölvívó a WBO ranglista élén

Nagy szervezetnél lett ranglistavezető a szegedi hölgy – innen már csak kis lépés egy vb-címmérkőzés.

A WBO (Bokszvilágszervezet) és a hazai profi ökölvívás közös történetében számos klasszisunk volt igen előkelő helyen a szervezet ranglistáin, nem elfelejtve, hogy világbajnokunk is több volt ennél a nagy szövetségnél. Ugyanakkor viszonylag sok idő telt el azóta, hogy egy ranglistavezető honfitársunkat üdvözölhettünk. Fantasztikus hír, hogy Magyar Kinga, a Global Sports Event klasszisa vezeti a WBO váltósúlyú ranglistáját, míg a többi nagy szervezetnél is igen előkelő helyen jegyzik (WBA #4, IBF #3, WBC #7) a szegedi hölgyet.

Ahogy mondani szokták, innen már egy apró lépés a világbajnoki címmérkőzés. Erről kérdeztük Simon Zsoltot, Kinga menedzserét.

Egyelőre a saját súlyában címegyesítést tervez a WBO világbajnok, így hiába vagyunk előkelő helyen, várni kell. Vannak megkeresések például egy súlycsoporttal lentebbről, de szeretnénk maradni ebben a súlyban, mert szerintünk ez a legoptimálisabb Kinga számára, s talán nem is tudna már lefogyni kisváltósúlyba. Szeretnénk szeptemberben vagyok októberben szorítóba lépni Magyarországon. Már gőzerővel keressük az ellenfelet, ami nem könnyű feladat, mert a célunk az, hogy előre lépjünk minden mérkőzésen, és a nagy szervezetek ranglistáin, illetve a Boxrec-en is bebiztosítsuk a helyünket. Az, hogy a WBO-nál az első helyen vagyok, óriási megtiszteltetés, és nagyon nagy erőt ad a folytatáshoz.” - jelentette ki Simon Zsolt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
33024
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1399
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4382
100. Ökölvívó Országos Bajnokság - eredmények, beszámoló
894
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel