Irány Kuba!

2016. 01. 07. 18:42
Irány Kuba!

A héten a Sportkórházban estek át állapotfelmérésen a magyar ökölvívó-válogatott tagjai, hogy a friss adatok ismeretében utazzanak, pénteken hajnalban Párizson át Kubába, kéthetes szigetországi edzőtáborozással indítva az évet.

dr. Kovács László szövetségi kapitány elmondta, hogy a dr. Csötönyi Sándor MÖSZ elnök vezette csapat 16 versenyzővel vág neki a túrának, köztük több jeles utánpótláskorú bokszolóval. Az utazók közt szerepelnek a sportág legeredményesebb hazai élversenyzői: az olimpiai és vb-ötödik, Eb-harmadik Harcsa Zoltán, a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs és a 2015-ben Eb-bronzérmes Csóka Nándor is.

A tervezett csapat: Csóka Nándor, Herczeg Norbert, Gálos Roland, Varga Miklós, Nyéki Georgian, Tóth Richárd, Bacskai Balázs, Tallósi Péter, Harcsa Zoltán, Hámori Ádám, Sávoly Gergő, Vadász András, Kontrecz Márk, Kozák László, Hegyi Barnabás, Papi Bence.

A még riói olimpiai kvóta nélkül álló csapatra sűrű fél év vár, a kubai tábort követi a mini Vb-nek is beillő debreceni Bocskai István nemzetközi emlékverseny (febr. 3-6.), majd több országban és több tornán is készülnek és versenyeznek. Az olimpiáig a fő versenyek a két olimpiai kvalifikációs tornák lesznek, április végén Isztambulban, majd júniusban Bakuban.

A magyar válogatott két tagja idén már a nemzetközi szövetség félprofi csapatbajnoki sorozatában, a WSB-ben is szerepel. A britek által draftolt Harcsa Zoltán és a venezuelaiak által választott Bacskai Balázs nagy valószínűséggel a sorozat második fordulójában, februárban húzhat boxkesztyűt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35409
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3914
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1601
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5258
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel