Ilkó Ágota este az EBU övért meccsel

2012. 03. 31. 12:40
Ilkó Ágota este az EBU övért meccsel

A Profibox Promotion versenyzője, a 22 éves miskolci Ilkó Ágota (7 győzelem – 1 vereség) ma este a finnországi Espoo városában az EBU (Európai Bokszunió) nagypehelysúlyú Európa-bajnoki címéért meccsel.

A betöltetlen címért zajló mérkőzésen a helyi Eva Wahlstrom (7 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) lesz a magyar hölgy ellenfele.

A mérkőzésre óriási az érdeklődés Finnországban, annyira, hogy Ilkó, és menedzsere, Petrányi Zoltán már három héttel ezelőtt is kint volt a helyszínen, ugyanis a szervezők mindkét amazon részvételével sajtótájékoztatót, és nyilvános edzést tartottak. Másnap több országos napilapban is a két ökölvívó hölgy mosolygott az olvasókra.
Mérlegelés - Ilkó Ágota.jpgMérlegelés - Ilkó Ágota.jpg

A magyar csapat már szerdán megérkezett az esemény helyszínére, másnap ismét egy nyilvános edzés volt műsoron, míg pénteken a mérlegelést tartották – szintén jelentős médiaérdeklődés mellett. „A helyi szervezők nagyon vendégszeretők, és igazán kitesznek magukért, megadnak mindent, ami egy sportolónak kijár” – mondta Petrányi Zoltán.

Az összecsapás ma este ottani idő szerint 21:15-kor kezdődik. Reméljük, hogy Ilkó Ágota egy szép győzelemmel örvendezteti meg az ökölvívás magyarországi szurkolóit.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel