ufc

Hosszú küzdelem után az UFC is földbe állt

2020. 04. 10. 20:54
Hosszú küzdelem után az UFC is földbe állt

Pedig Dana White mindent megpróbált az UFC 249 megmentéséért.

Nem lesz megrendezve az esemény.

Az UFC mindenható főnöke, Dana White úgy tervezte, hogy az általa irányított szervezet a koronavírus-járvány ellenére aktív marad, s szinte a világon egyedülálló módon kínál majd „ropogósan friss” sportélményt a kiéhezett rajongóknak. Akár zárt kapuk előtt, akár egy privát szigeten – ahová az utazási korlátozások ellenére a világ bármely pontjáról elutazhatnak a harcosok.

Az április 18-i rendezvény lett volna az első ilyen gála (UFC 249), melynek a szervezése egyébként is rémálom volt, hisz a várva várt Nurmagomedov-Ferguson mérkőzés újra kútba esett, s bár a Ferguson-Gaethje sem tűnt rossznak, azért az eredeti párharc nyomába sem érhet.

Szóval Dana White egy, a kaliforniai partok közelében lévő, de már nem állami fennhatóságú szigeten szerette volna megszervezni az UFC 249 eseményt. De emiatt komoly támadások érték az üzletembert, többet között azért, mert fontos helyekről kellett volna elvonni az orvosi személyzetet. White ellen a kaliforniai szenátor Dianne Feinstein is hevesen kikelt. Az esemény televíziós jogait birtokló ESPN szintén problémázni kezdett, így Dana végül beadta a derekát – lefújta az esemény, vagyis az UFC is behúzta a kéziféket a koronavírus-járvány miatt.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel