Hivatalos Mike Tyson és Roy Jones szeptember 12-i mérkőzése

2020. 07. 23. 23:53
Hivatalos Mike Tyson és Roy Jones szeptember 12-i mérkőzése

8 menetes, de "jogilag" bemutató küzdelem lesz.

Két hatalmas egyéniség feszül egymásnak Los Angelesben.

Ugyan a két éve visszavonult Roy Jones Jr. már korábban beszélt a Mike Tyson elleni összecsapásáról, de mindenki fenntartásokkal kezelte, hiszen – többek közöttEvander Holyfield és Shannon Briggs is tett ilyen kijelentéseket. Ám csütörtökön felgyorsultak az események, hiszen egyre több forrásból érkezett jelentés, miszerint nem pletykáról van szó, és szeptember 12-én tényleg összecsap a két legenda. A helyszínként Los Angelest jelölték meg.

Magyar idő szerint a kora esti órákban viszont azonnal hivatalossá vált a küzdelem, amikor az 54 éves Mike Tyson a közösségi felületén bejelentette a párharcot, valamint annak időpontját, illetve közzé tette a „Thriller” első promóciós videóját, amelyben mindkét korábbi nehézsúlyú világbajnok legenda feltűnik. (Mint ismert, az 51 éves Roy Jones Jr. közép-, nagyközép-, félnehéz- és nehézsúlyban szerzett vb-öveket – a szerk.)

A küzdelem 8 menetes lesz, de – az ESPN jelentése szerint – bemutató mérkőzésnek számít. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem teljes erőbedobással fognak küzdeni a bokszolók, csak jogilag esik más elbírálás alá.

A Tyson-Jones mérkőzés ugyanakkor nem csak egy küzdelem lesz, hanem az első állomása Mike Tyson „Legends Only League” sorozatának.

Támogatónk a www.SamanSport.hu 

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Szégyenről és gyalázatról beszélt Ricky Hatton a Holyfield meccs kapcsán
25833
Anderson Silva rendesen elintézte Tito Ortizt
10436
David Haye győzelme után kihívta Tyson Furyt
4726
Evander Holyfield nyilvános edzése - videó
4234
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel