Hivatalos Chavez Jr. visszatérése és ellenfele

2013. 07. 18. 19:44
Hivatalos Chavez Jr. visszatérése és ellenfele

Hivatalosan is bejelentették a korábbi középsúlyú WBC világelső mexikói Julio Cesar Chavez Jr. (46 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) visszatérő mérkőzését.

A 27 esztendős középsúlyú kiválóságot tavaly szeptemberben Sergio Gabriel Martinez detronizálta egy meglehetősen furcsa mérkőzésen, ugyanis az argentin 11 meneten át szépen kibokszolta Chavez Jr-t, ám az utolsó három percben a mexikói igen közel került a kiütéses győzelemhez.

A vereség képe miatt Chavez Jr. hősként jöhetett le a ringből, ám a küzdelmet követő hetekben „robbant a bomba”: a bunyós megbukott a doppingellenőrzésen, mégpedig marihuána fogyasztás miatt. Ezért eltiltották, és súlyos, 900 ezer dolláros büntetést kapott, melyet végül 100 ezerre mérsékeltek.

Chavez Jr. már letöltötte az eltiltását, s időközben bejelentették a következő mérkőzését, melyre szeptember 7-én, Los Angelesben kerül sor.

Ellenfele sem okozott meglepetést, hiszen a korábban „pletykált” amerikai Brian Vera (23 győzelem – 6 vereség) várja őt a kötelek között, noha egy hete a WBC úgy döntött, miszerint Chavez Jr. megküzdhet az interim vb-övért honfitársával, Marco Antonio Rubio-val.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5661
Fekete László ambiciózus tervei
12583
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
373
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3066
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel