Nagy Lajos Márk gyorsértékelése

2013. 05. 19. 15:59
Nagy Lajos Márk gyorsértékelése

A középsúlyú reménység, Nagy Lajos Márk (14 győzelem – 0 vereség) Kecskeméten bizonyította, hogy ha úgy akarja, képes idő előtti sikert aratni, technikai tudása mögött ütőerő is rejtőzik.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a fiatal nyíregyházi szombat este négy menet „boksz” után váltott, s háromszor is padlóztatta Misa Nikolic-ot, így TKO-val nyerte a küzdelmét. Márk a Sport1-nek értékelt.

„Ráálltunk a speciális ütőerő-fejlesztő tréningekre, az edzések végén súlyzózunk, illetve van egy zsákon végzett gyakorlatunk is” – fogalmazott Nagy Lajos Márk a kiütéssel kapcsolatban. „Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, de amikor az ötödik menet elején összefejeltünk, az fel is paprikázott. Kellett a sérülés, hogy be akarjam fejezni a mérkőzést.”

Az ökölvívó a következő hetekben pihentőre vonul, s várhatóan csak ősszel tér vissza a ringbe, de a tervek szerint idén még egy címmérkőzésen is viszontláthatjuk őt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Szégyenről és gyalázatról beszélt Ricky Hatton a Holyfield meccs kapcsán
25984
Anderson Silva rendesen elintézte Tito Ortizt
10687
David Haye győzelme után kihívta Tyson Furyt
4818
Evander Holyfield nyilvános edzése - videó
4282
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel