Hét jelölt az AIBA elnöki posztra

2020. 11. 05. 10:33
Hét jelölt az AIBA elnöki posztra

On-line kongresszus lesz decemberben.

Meglepetésre az ideiglenes elnök is jelentkezett.

Heten pályáznak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) elnöki posztjára, melyről a december 12-13-án esedékes kongresszuson szavaznak a tagok.

Az insidethegames.biz híre szerint a hét elején zárult határidőig nagy meglepetésre beadta a jelentkezését az ideiglenes elnök Mohamed Moustahsane, akinek a döntése több vezetőségi tagot is felháborított. A marokkói sportvezető, aki az afrikai szövetség elnöke is, 2019 márciusa óta dolgozik megbízottként AIBA élén, miután a többek között drogkereskedelemmel vádolt Gafur Rahimov hátralépett, majd lemondott.

Moustahsane lépése azért hökkentett meg sokakat, mert egyáltalán nem jelezte korábban szándékát a végrehajtó bizottság tagjai felé, és csak pillanatokkal a határidő lejárta előtt adta be jelentkezését. Ráadásul ugyanazon a napon két nemzeti szövetségnek, a kolumbiainak és a venezuelainak halasztást adott lejáró tartozásuk megfizetésére, többek szerint azért, hogy legyen lehetőségük rá szavazni a kongresszuson.

Különösen az amerikai kontinens szövetségének vezetője, Osvaldo Bisbal kelt ki magából, és nyílt levélben bírálta keményen Moustahsane-t.

Az AIBA elnöki székére az 51 éves marokkói orvos mellett Bisbal, illetve Umar Kremljov, az orosz szövetség főtitkára, Anasz al-Otajba, az ázsiai szövetség vezetője, valamint az azeri Suleyman Mikayilov, a dominikai Domingo Solano és a holland szövetség első embere, Boris van der Vorst pályázik.

Az évek óta nehéz anyagi helyzetben lévő és botrányoktól hangos AIBA-val a NOB 2018 novemberének végén befagyasztotta a kapcsolatot, majd tavaly júniusban megvonta tőle a jogot, hogy megszervezze a tokiói olimpia boksztornáját, kizárva ezzel az AIBA-t az ötkarikás játékokról.

A decemberi kongresszust eredetileg Budapesten tartották volna, de a világjárvány miatt virtuálisan rendezik meg.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel