Hearn bízik a Froch-Groves visszavágóban

2014. 02. 05. 19:01
Hearn bízik a Froch-Groves visszavágóban

A britek két „erősembere” között elszántan lavírozik optimista promóterük, Eddie Hearn, hogy valahogy létrejöjjön a „renváns”.

A brit Matchroom Boxing első embere, Eddie Hearn sokat bosszankodik a Carl Froch – George Groves nagyközépsúlyú IBF/WBA világbajnoki címmérkőzés visszavágójával kapcsolatban, de bízik benne, hogy a nagy érdeklődéssel várt párharcot végül tető alá tudja hozni.

Mint ismert, a tavaly novemberi első küzdelmet a meccs elején padlózó, ponthátrányban lévő címvédő nyerte meg, úgy, hogy ellenfelét a 9. menetben - erősen véleményes módon - a ringbíró leléptette. A nagy visszhangot kiváltó vb-címmérkőzést az IBF rendelte el, amely szövetség nemrég elismerte, hogy a bíró hibázott, és visszavágóra kötelezte a bajnokot, ám Groves pénzügyi igényeit a visszavágóval kapcsolatban nem akceptálta. Groves közben még mindig küzd, legutóbb az eredmény törlését kérte a Brit Szövetségtől.

Tehát jelenleg úgy áll a téma, hogy meg kell rendezni a visszavágót, de azért Groves aprópénzt kapna – és ehhez Froch ragaszkodik is. Egyszóval nincs könnyű dolga a két bokszoló promóterének, Eddie Hearn-nek.

„Mindig történik valami. Szerintem a héten elrendelik a tendert, de annak megrendezéséig még sok minden megtörténhet” – mondta Hearn. „Nagyon bosszantó ez a történet. A hét elején még úgy éreztem, hogy közel vagyunk a megállapodáshoz, pár órával később minden a feje tetejére állt. Természetesen bizakodó vagyok az első pillanattól kezdve, és szerintem mindkét bokszolónak van lehetősége arra, hogy lazítson az álláspontján.”

„Promóterként az összes lehetőséget meg kellett vizsgálni Froch kapcsán. Chevez, Golovkin, de végül kiderült, hogy a legnagyobb küzdelem az első pillanattól fogva itt van az orrunk előtt” – folytatta. „Az IBF döntése, miszerint kötelező a visszavágó, szintén segített, hiszen Carl nem akarja leadni az IBF övet. De az a döntés, ami 85-15 arányban rögzítette a pénzalap elosztását, nem vitte előre az ügyet. Ez lecsökkentette George alkupozícióját, mivel a két bunyós nem kifejezetten szereti egymást.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel