Haye megsérült, csúszik a Charr elleni meccse

2013. 05. 14. 16:56
Haye megsérült, csúszik a Charr elleni meccse

A korábbi vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnok, volt nehézsúlyú WBA világelső David Haye (26 győzelem – 2 vereség) sérülés miatt lemondta a június 29-i, Manuel Charr elleni manchesteri mérkőzését.

A brit ökölvívó bal keze sérült meg vasárnap este, ezért volt kénytelen a halasztás mellett dönteni.

„Teljesen ki vagyok készülve, hogy le kellett mondanom a június 29-i harcot” – fogalmazott David Haye. „Néha megsérül az ember edzés közben, amelyekkel még lehet vállalni a küzdelmet, de a mostanit egyszerűen nem tudtam volna időben kiheverni.”

A nehézsúlyú fenegyereknek legalább négy hetet pihennie kell, mielőtt ismét elkezdhetné a tréningeket.

„Elnézést kérek mindenkitől, Manuel Charr-tól, és azoktól is, akik részt vettek a promócióban” – folytatta. „De legfőképpen azt a sok ezer embert sajnálom, akik már megvették a jegyet a mérkőzésre. Fontosnak tartottam, hogy időben értesüljenek a meccs elmaradásáról. Amint újra egészséges leszek, és elkezdhetem az edzéseket, azonnal tudatni fogom a szurkolókkal.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel