Három mérkőzéssel tért vissza Magyarországon a profi ökölvívás

2020. 08. 23. 02:12
Három mérkőzéssel tért vissza Magyarországon a profi ökölvívás

Békéscsabán húztak kesztyűt a hivatásosok.

Volt néhány "extra" szabály.

Szombaton az amatőrök Helvécián, míg a profik Békéscsabán tértek vissza a ringkötelek közé. Utóbbiról szól mostani írásunk.

A Surman Event Promotion szombat délután három profi összecsapást hozott tető alá a Csaba Centerben található rendezvényteremben, ahol szigorú protokoll alapján jöhetett létre az esemény, lényegében zárt körben - az érdeklődők üvegfal mögül tekinthették meg az összecsapásokat. A MÖSZ Hivatásos Tagozata, egyeztetve a járványügyi szakemberekkel, betartva és betartatva a jogszabályokat, egy 19 oldalas szigorú protokoll alapján adott engedélyt a küzdelmek megrendezésére; többek között szeparációs szobák, testhőmérséklet mérés és járványügyi kockázat elemzés is szerepelt az elvárások között. Mindez komoly extra munkát tett a szervező Surman Zoltán, és a felügyelő tagozat vállára, de sikerült megoldani ezt a feladatot is. A maszk használata mindenkinek, aki nem viselt éppen boxkesztyűt, végig kötelező volt.

MÖSZ Hivatásos Tagozat

A három mérkőzés az előkészületeket figyelembe véve gördülékenyen lezajlott.

Lázár György és Hati Ákos középsúlyban négy kemény menetben csapott össze, melynek során Lázár mindvégig kézben tartotta a mérkőzést, s 40-35 arányban pontozásos győzelmet aratott.

Cirkálósúlyban igazi adok-kapok csata alakult ki a két debütáló ökölvívó között. Reinhoffer Gergő az első három menetben igen bevállalós bunyót mutatott be, végig agresszíven ment előre, míg ellenfele, Nyilas Viktor az utolsó 3 percben jól hajrázott. Reinhoffer 40-37 arányban pontozással nyerte a látványos összecsapást.

A szombaton nagyváltósúlyban Surman Zoltán Jr.-t egy 6 mentes mérkőzésre hívta ringbe a speaker, éspedig Tóth Szilárd ellen. Surman a kezdő gongszó pillanatától agresszíven bokszolt, s azonnal látszott, hogy gyorsan dűlőre akarja vinni a küzdelmet; ez a második menet közepén sikerült is neki, akkor a már nagyon megszórt Tóth padlóra került, és bár felállt a leütésből, a mérkőzést vezető bíró nem engedte tovább a párharcot (TKO).

A Surman Event tájékoztatása alapján a következő eseményük szeptember 6-án lesz, ahol - mivel félig szabad téren állítják fel a ringet - a közönség, 500 főig, ott lehet. Részletek később!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel