Harcsa Zoltán meglepődött, Csötönyi szerint műbalhé

2013. 06. 11. 22:56
Harcsa Zoltán meglepődött, Csötönyi szerint műbalhé

Az amatőr válogatott sztárja, Harcsa Zoltán is csak a sajtóból értesült Szántó Imre döntéséről, s elmondta, hogy pont korábbi mestere beszélte le „balhéja” nyilvánosságra hozásától. A MÖSZ elnök Csötönyi Sándor szerint műbalhé az egész.

Mint arról a monokli.com is beszámolt, Szántó Imre szakított jelenlegi legelismertebb versenyzőjével, Harcsa Zoltánnal, valamint kijelentette, hogy nem kíván a továbbiakban együttműködni a MÖSZ jelenlegi vezetésével. Az ügy első felvonásától ITT olvashatnak.  A mostani írtást stílszerűen a második menetnek is hívhatjuk, ugyanis az ökölvívó, és a szövetség első embere is elmondta gondolatait az üggyel kapcsolatban.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöksége határozatot fogadott el, e szerint nem bünteti a friss Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltánt, amíg hatósági vizsgálat nem állapít meg bűncselekményt a sportoló ügyében.

A tavalyi olimpián ötödik versenyző május elején okozott jogosítvány nélkül, más járművével autóbalesetet. Amint a Magyar Nemzetnek edzője, Szántó Imre elmondta, hétfőn írt egy hivatalos levelet, amelyben jelezte, hogy nem dolgozik tovább Harcsával, és a szövetséggel sem, miután a MÖSZ vezetősége miatt nem tudott szankciókat alkalmazni 21 éves tanítványával szemben. Ahogy fogalmazott: így a hitelessége gyengült a versenyző és családja előtt, a bizalom pedig elveszett Harcsa és közte.

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke a keddi elnökségi ülés után az MTI-nek elmondta, nem érti, miért támadja őt és az elnökséget a kiváló tréner, s "műbalhénak" nevezte a kialakult helyzetet.

"A mi feladatunk, hogy megteremtsük a versenyzők és edzőik számára a megfelelő körülményeket a nyugodt, eredményes munkához, s ezt mi mindig is megtettük Szántó Imrével és Harcsa Zoltánnal is, ezért sem értem ezt a támadást" - nyilatkozott Csötönyi.

Hangsúlyozta, hogy Harcsával szemben az ösztöndíjmegvonással - mint lehetséges szankcióval - azért sem éltek, mert ez az egyetlen bevétele a fiatal öklözőnek, és nem akarja elveszíteni a sportág.

„Teljesen váratlanul ért ez az egész, úgyhogy nem tudom, mi lesz most. A mai újságból tudtam meg, hogy Öcsi bácsi nem akar velem dolgozni. Kész tények elé vagyok állítva - mondta Harcsa az MTI-nek. - Tisztában vagyok vele, hogy óriási butaságot csináltam, s az anyagi és az erkölcsi felelősséget is vállalom az autóbalesetért, a kárt megtérítettem. Én már akkor ki akartam állni a nyilvánosság elé, de Öcsi bácsi lebeszélt róla, ezért sem értem, hogy ezt az ügyet miért kellett most így kirobbantani."

A Blikk megtudta, hogy Harcsa a válogatott másik Eb-érmese, Varga Miklós autóját törte össze. A napilap arról is írt, hogy Szántó már tavaly elégedetlenkedett, amikor a bokszoló londoni ötödik helye után járó hatmillió forintnyi állami jutalomból Kovács László (53) szövetségi kapitány hármat kapott, míg ő klubedzőként csak kettőt.

Harcsa, aki a szombaton zárult minszki Eb-n az elődöntőt kézsérülése miatt adta fel, s lett harmadik, az Eb után három-négy hét nyugodt pihenésre készült.

"Most már nem lesz teljesen nyugodt az előttem álló időszak, az biztos - mondta. - A bal kezemben a kézközépcsont valószínűleg eltört, úgyhogy öt hétig mindenképpen pihentetni kell. Meglátjuk, mit hoz a jövő, az biztos, hogy most még a kialakult helyzettel kapcsolatban semmit sem tudok mondani."
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel