Harcsa Zoltán győzött, így nyolcaddöntős

2016. 08. 08. 20:41
Harcsa Zoltán győzött, így nyolcaddöntős

A Vasas-Süllős 75 kilós bunyós, Harcsa Zoltán nyolcaddöntőbe jutott a riói olimpia ökölvívótornájának hétfői versenynapján.

A Vasas 23 éves versenyzője, aki Londonban a pontszerző ötödik helyen végzett, a három bíró közül kettőnél megnyerte a türkmén Arslambek Achilov elleni mérkőzését, egynél elvesztette, azaz megosztott pontozással lépett tovább. 

"Szoros meccset vívott Zoli. Az első menet rendben volt, de a másodikban volt egy törés a bunyójában, a meccs végére azonban szépen összeszedte magát még úgy is, hogy idegileg egy kicsit elfáradt" - nyilatkozta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány. "Azt gondolom, hogy kezdésnek nem volt ez rossz, az viszont egyértelmű, hogy a pénteki folytatásban a kubai ellen ez kevés lesz. Ki kell javítanunk egy-két dolgot, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy akkor már jobban fog bokszolni. Készülünk, dolgozunk tovább." 

Harcsára a 16 között a kubai világbajnok, a súlycsoport első kiemeltje, Arslen Lopez vár, akivel pénteken küzdhet majd meg.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Canelo” is gratulált Castanónak, és győztesnek nevezte
5581
Pacquiao csapata kiakadt: 100 ezer dollárért több tisztelet járna
4331
Tönkreteszem az álmait
3935
Súlyos, töréses sérülés szenvedett Conor McGregor
3683
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel