Harcsa Norbert megcélozza a riói olimpiát

2013. 07. 04. 23:44
Harcsa Norbert megcélozza a riói olimpiát

Bejelentette visszatérését, és megcélozza a 2016-os riói olimpiát a korábbi válogatott Harcsa Norbert. A 26 éves ökölvívó három éve jelentette be visszavonulását, ám később még néhány mérkőzést vállalt a BoxingONE Championship sorozatban.

Az idősebb Harcsa-fivér néhány éve komoly dilemma elé került, hiszen öccse, Zoltán, hatalmas ígéretnek bizonyult, és hosszú távon – mivel egyaránt középsúlyban küzdöttek – egymás ellen kellett volna megküzdeniük a válogatott trikóért. Norbert lényegében fivére érdekében vonult vissza, mely döntés helyességét Zoltán olimpiai pontszerzése, és Eb-bronzérme is bizonyít.

Harcsa Norbert viszont nem tudott meglenni szeretett sportága nélkül, és már több hete célzott rá, hogy esetleg visszatér. Most viszont már hivatalosan is bejelentette elhatározását, miszerint 81 kilóban megcélozza a válogatottságot, és szeretne kijutni a 2016-os riói olimpiára.

„Ha normálisan elvégzem a munkát három éven keresztül, akkor ki tudok jutni az olimpiára. Óriási élmény lenne az öcsémmel együtt utazni rióba” – mondta Harcsa, aki Csepeli Boksz Clubban készül Lukács Adorján irányításával.

Mint ismert, a válogatott 81 kilós alapembere, Szellő Imre nemrég súlycsoportot váltott, és mostantól nehézsúlyban (91 kg) osztja a pofonokat, így Harcsa Norbert számára adott a lehetőség, hogy a ceglédi bunyós helyét megpróbálja betölteni.

Harcsa Norbert nyilatkozata ebben a videóban >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15393
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9408
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6342
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6356
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel