Harcsa francia ellenfelet kap

2016. 12. 05. 13:06
Harcsa francia ellenfelet kap

A Felix Promotion december 17-én, Budapesten, a Kalászi Sportcsarnokban állítja fel sok nagy csatát megélt szorítóját, hogy a 2016-os versenyszezon utolsó élő televíziós bokszgáláját bemutassa a sportágért rajongó publikumnak.

Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvényen két címmérkőzést mutat be a Felix Promotion; Baranyi Richárd a WBO szövetségnél szeptemberben megszerzett Európa-bajnoki övét teszi kockára a svájci Alis Sijaric (12 győzelem, 1 vereség) ellen, míg a cirkálósúlyú magyar bajnok Tóth Tamás „Barbár” harmadjára is megküzd Bozai Gyulával.

A programban kötelek közé lép a veretlen középsúlyú magyar bajnoki kihívó Harcsa Norbert (7 győzelem), aki a hórihorgas francia Chaquib Fadli (13 győzelem, 8 vereség) ellen húz kesztyűt. A 29 éves budapesti ökölvívó a következőket reméli idei utolsó mérkőzésétől. „Az elmúlt két meccsemen nem sikerült olyan bunyót bemutatnom, amivel elégedett lehettem volna, így most semmi más nem kívánhatok, természetesen a győzelem mellett, mint hiányérzet nélkül abszolválni az összecsapást” - jelentette ki Harcsa.

„Szokatlanul magas az ellenfél, hiszen középsúlyban nem sok 189 centiméter magasra nőtt ökölvívó van, de szerencsére vannak ilyen nyurga srácok a Madárfészekben, akikkel fel tudok készülni erre” - folytatta a veretlen kiválóság. „Izgatottan várom a gálát, bizonyítani szeretnék, és tovább növelni profi győzelmeim számát.”

A boxgálán ringbe lép még Szellő Imre, Darmos József, Kispál Zoltán, Egedi Renátó, Kis Máté és a debütáló Turbucz Sándor, valamint két, a SES Boxing színeiért küzdő nagyközépsúlyú bunyós, Anatoli Muratov és Sladan Janjanin. Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keresse fel a szervező vállalkozás honlapját, melyet a www.felixpromotion.com webcímen lehet megtalálni.

a Felix Promotion International sajtóközleménye
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel