Hámori Ádám 16 között a világbajnokságon

2019. 09. 15. 21:28
Hámori Ádám 16 között a világbajnokságon

Férfi felnőtt ökölvívó-világbajnokság, Oroszország.

Gálos után Hámori is negyeddöntős.

Hámori Ádám nyolcaddöntőbe jutott a 91 kilogrammosok súlycsoportjában vasárnap a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

A magyar versenyző egyhangú pontozással, 5-0-ra győzte le az iráni Mohammad Suriant.

Mindkét bokszoló nagy elánnal kezdett, az iráni próbálkozásait ugyanakkor Hámori szép elhajlásokkal hárította el, és több alkalommal is jól kontrázott. A második három percben a rivális próbálta diktálni az iramot, de a magyar bokszoló állta a sarat. A harmadik menetben úgy tűnt, egyik ökölvívó sem biztos a sikerében, ezért mindketten nagy ütésekkel próbálkoztak, a gong után pedig inkább az iránin látszódott úgy, hogy megnyerte a mérkőzést, ugyanis diadalittasan emelte magasba a kezét. Így volt ez a végeredmény kihirdetésénél is, azonban a kék sarokban a magyar versenyző lett a győztes.

Hámori kedden a 16 között lép szorítóba, ellenfele az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres lesz.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel